Dr. Domján Mihály előadása Segítő kéz a családban
Szeretetnyelvek - Hogyan lehet jól szeretni?
Szeretetnyelvek - Hogyan lehet jól szeretni?
A szeretet, mint emberi szükséglet: minden emberben benne van. A többség valóban arra vágyik, hogy szeressék, örüljenek neki, megbecsüljék, ugyanakkor arra is, hogy tudjon “jól” adni.
Gary Chapman, amerikai párkapcsolati tanácsadó öt szeretetnyelvről beszél, azaz szerinte öt fő módja van annak, ahogyan kifejezhetjük egymás felé a szeretetet. Ezek a következők: elismerő szavak, minőségi idő, szívességek, ajándékok és a testi érintés. Megfigyelése szerint mindenkinek van egy elsődleges és egy másodlagos szeretetnyelve.
Mi ennek az értelme? Egymás szeretet-tartályának a feltöltése megmentheti a kapcsolatot, így egy házasságot is!
Az előadásban érinteni fogom, hogy mit tehetünk, ha egy üres szeretet-tartályú emberrel élünk, illetve, ha mi érezzük ezt önmagunkkal kapcsolatosan. Hogyan lehet ebből kitörni?
Dr. Domján Mihály
pszichoterapeuta szakorvos, pszichológus,
családterapeuta, mindfulness oktató,
szomatodráma játékvezető
Optimista nézetek szerint a történelem az élet tanítómestere. Mint minden választás alkalmával, így idén áprilisban is felmerül az elméleti lehetősége…
A program kifejezetten Nintendóra fókuszáló videojátékos esemény, melynek célja a Nintendo népszerűsítése, és hogy a rajongók összegyűljenek, együtt játszanak. Új-…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!