Színház, Balett / Tánc

77 program


Gyermektáncházba várjuk az érdeklődőket a Nemzeti Táncszínházban vasárnaponként 10:00-tól 11:30-ig. A programban moldvai és gyimesi népzene és néptáncok, énekes népi játékok, népmesék, a legkisebbek számára ölbeli játékok és kézművesség szerepelnek. Az esztendő menetét mondókákkal, a népszokások megelevenítésével követjük.

„A valódi fenyegetés mintha a föld alól támadna rájuk, de forrása mindig bizonytalan; az ember egyszer csak ijesztőnek érzi a csöndet, nem mozdul, összekuporodik egy sarokban, ahol védelmet remél, a rágás gyötrelemmé, a nyelés kínná válik, azután már föl sem tűnik neki, hogy minden lelassul körülötte, egyre szűkül a tér, s e visszavonulásban végül bekövetkezik a legrettenetesebb: a mozdulatlanság.” (Sátántangó, részlet)

A Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit. Célunk, hogy a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét. Várunk mindenkit, aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben.

Carmen a szabadság szimbóluma. Története az olthatatlan vad szerelem drámája.

Bozsik Yvette szólóelőadása Mineko Iwasakinak, az Egy gésa emlékiratai című világhírű könyv és film főhősnőjének, A gésák gésája című önéletrajzi könyve inspirációjára született. Az előadás beavatja a nézőt a Tánc és a Művészet Asszonyai magányos, titkokkal teli, személyes világába, egy idősebb táncosnő memoárjába, aki mindig a lelkével táncolt. Az előadás használja a japán színház szertartásos elemeit, felidézve a Nō és a Kabuki színház világát is.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című előadásában olyan válogatást állít színpadra, amely során a lendületes és sokszínű folklórműsorban a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatja be, különös hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra.

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Elsuhant emlékek - Zsura 70 sajnos elfogyott
13 Esemény

Öt évtizednyi alkotómunka, megszámlálhatatlan emlékezetes színpadi pillanat és egy máig eleven életmű: ünnepi gála köszönti a Kossuth-díjas koreográfus, Zsuráfszky Zoltán hetvenedik születésnapját.

Radina Dace / Pjotr Iljics Csajkovszkij
KISHATTYÚK TAVA
Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak

A Partium a mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő csodás, kultúrájában színes és gazdag vidék. A történelem viharai során földrajzi kiterjedése sűrűn változott, így nehéz meghatározni az eredeti Partium pontos területét.

mesebalett

Előadás időtartama: 50 perc
Bemutató: 2026. október 05.

A Győri Balett legújabb bemutatója, a CODE 93, három izgalmas női alkotó koreográfiáján keresztül kutatja identitásunkat, kapcsolataink törékenységét és vágyaink mélyrétegeit.
Egy este, amelyben három fiatal női koreográfus alkotói világa találkozik a Győri Balett művészeinek energiájával.

zenés mesejáték óvodásoknak és alsósoknak (5-12 éveseknek)
TáncMese

Felgördül a függöny, a füstszagú félhomályban halk jazz zene szól. A szóló trombita hangja első pillanatban varázsol el mindenkit a bárban. Éjszaka van. A félhomályban alig kivehető alakokról tudjuk, hogy fizikailag jelen vannak ugyan, de a zene varázsában gondolataik és lelkük már messze jár.

A RAMAZURI látványos, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád, melyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. Újszerűségével, derűjével és magával ragadó lendületével egy bő év alatt a Társulat egyik legnépszerűbb produkciója lett, melyet már több mint 10 ezer ember látott különböző országokban és városokban.


A Duda Éva Társulat ezzel az esttel elrugaszkodik a táncszínházi világ új dimenziójába. Olyan szavakon túli, tágabb univerzumba invitálnak, ahol a kezdés pillanatában eltűnik az idő és élvezhetjük a pezsgő kalandot. Egyedi, megismételhetetlen percek, az élet ünneplése, mert mulatságnak mindig lennie kell!

Alkotó táncművészek:

Eleonora Accalai, Bacsó Gabriella, Bundschuh Vera, Dévai Lúcia, Dragos Dániel, Dudás Gergely, Füzesi Csongor, Ivanov Gábor, Javier Mario Salcedo Hernández, Szilvási Anna

Zeneszerzők és előadók: Farkas Izsák, Szarvas Dávid
Díszlet: Duda Éva
Jelmez: Kiss Julcsi
Fénytervező: Pető József
Trénervezetők: Csuzi Márton, Zoletnik Zsófia
Trénerek: Lakatos Leonetta, Ott Olivér, Lennart Paar, Újvári Milán
Koreográfus asszisztens: Csák Beatrix, Vitárius Orsolya
Produkciós vezető: Huszár Ágnes
Rendező-koreográfus: Duda Éva

Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg.

Támogatók: EMMI, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Táncszínház, Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata, Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület, Inspirál Cirkuszközpont, Movein Stúdió

Külön köszönet: Faller Zoltán – airtrack.hu, Gortva Krisztián, Ott Olivér – Pattanj Sportegyesület, Vági Bence – Recirquel

A Fitos Dezső Társulat nagy figyelmet fordít arra, hogy rendszeresen jelentkezzen olyan táncszínházi előadásokkal, melyek a folklór hiteles közvetítését, egy-egy történelmi magyar vidék kultúrájának megismertetését tekintik elsődleges céljuknak. A Transylvania Express Erdély táncaiból, muzsikájából válogat. Az előadással szeretnénk azt az üzenetet megfogalmazni, hogy a hagyományos kultúra tovább él mindnyájunkban, akik hiszünk a tradíció életben tartásának értékében, hisz jövőnk a hagyomány!

FrenÁk Nostalg_Y-jának célja nem a konkrét korosztályi emlékezés és a nézőket megríkató múltba révedés, hanem a közönség bevonása egy intellektuális és érzelmi asszociációs játékba, ahol senki nem tudja egyértelműen, hogy kiből mi lesz, de a fantázia segítségével mindenki megalkothatja az elvárásainak megfelelő történetet. Véletlenül ütköző, egymáshoz kapcsolható töredékeken keresztül találhatjuk ki, hogy a különböző generációk közti interakciók milyen emberi relációkat rejtenek: például a két fiatal egyén, akik magukban hordozzák időskori önmagukat, és a két idősebb karakter között, akik magukon viselik fiatal énjük döntéseinek következményeit.

"Bolond Atyám hívott Psychének,
Ez harmadik kereszt-nevem.
Mindég Amor karjában égek,
A Lélek és a Szerelem
Külön nemválható sohsem
Mígmásúlásiban reménylek,
Hívságos forgalomban élek,
Tarka s vidámaz életem;
S ha majdan eggyszer tsendre térek,
Nem forgok többé: meg-lelem,
Hogy Szerelemre vált a Lélek
S Lélekre vált a Szerelem.” Weöres Sándor

Girej tatár kán a Könnyek kútja előtt búslakodik. Bánata soha el nem apad, ahogy a márvány szökőkút is kifogyhatatlanul buzog… A bánatát felidéző románc indítja el A bahcsiszeráji szökőkút történetét. A mű az orosz balett-történet egyik alappillére. Bemutatása óta töretlen sikerrel képviseli a balettdráma műfaját, melyben a klasszikus táncnyelv, a karaktertáncok használata szorosan összefonódik a színészi játékkal.

„Meggyújtom, eloltom, meggyújtom, eloltom,
Megoltalmazom, elragadom,
Elragadtatom magam, magam adom,
Megadom, megadom, neki megadom magam.”
(Quimby: Magam adom, részlet)

János látomásainak eredeti görög címe Apokalipszis, fő motívuma, a hét pecsét feltörése - ami rejtve volt, megmutatkozik. Alapgondolata, hogy a történelem eseményei mögött a gonosz erők harca zajlik Isten ellen, a végső idők mennyei harcáról, és azok földi tükröződéséről szól. A görög tragédiákban megírtakhoz hasonlóan súlyos, drámai eseményeket, próféciákat tár elénk. A látnok itt megnevezi magát, a hangvétel prófétai és személyes. A látnok arra kap meghívást, hogy Isten szemszögéből lássa az eseményeket, egy időben létezik a múlt, a jelen és a jövő tapasztalata. Olyan titkokról van tehát szó, melyeket Istenen kívül senki sem ismer. A darabban egy kulcsfiguraként jelenik meg a Napba öltözött asszony, aki felveszi a harcot a sárkánnyal.

Táncszínházi produkció 1 felvonásban
Előadás időtartama: 50 perc

Az ArtMenők és a HODWORKS közös előadása azt az egyszerű, ám rendszerszinten mégsem evidens állítást erősíti, miszerint itt az ideje, hogy a kortárstánc világa inkluzívabb legyen és helyet biztosítson a rég meghaladott normatív elképzelésektől eltérő szereplők számára is.

zenés mesejáték óvodásoknak és alsósoknak (5-12 éveseknek)
TáncMese

A Papucsszaggató királykisasszonyok Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán mesedarabjainak sorába illeszkedik. A 2003-ban bemutatott Csipkerózsika annak idején új utat nyitott, amikor a klasszikus mese a magyar folklór világában született újjá. A szereplők magyar népmesei alakot öltöttek, a történetet népzene, népi játék, autentikus tánc és látványos színpadi megoldások vitték közel a gyerekekhez.

Egy nyári délután Alma, Drifter, Félix és Bella egy titokzatos, sötét birodalomba kerül, ahol a sakk szabályai irányítanak mindent. Csak akkor juthatnak haza, ha helytállnak a logikai kihívások és a rájuk nehezedő döntések során!

táncszínházi est egy felvonásban
Az előadás időtartama: 50 perc

Ki ne ismerné Kukorica Jancsi és Iluska történetét? Petőfi Sándor örökérvényű műve ezúttal a tánc, a zene és a költészet nyelvén elevenedik meg a színpadon.

A Szegedi Kortárs Balett 2026 őszén új, egész estés táncprodukciót hoz létre Marilyn Monroe születésének 100. évfordulója alkalmából.

Az i. e. 74 körüli Római Birodalomban játszódó Spartacus Seregi László első igazi nagybalettje volt, amely egy csapásra mérföldkő lett a magyar táncéletben. Generációk sora élvezte 1968 óta a történelmi témájú koreográfiát, amely az ókori rabszolgalázadás történetét dolgozza fel úgy, hogy közben igazi mondanivalója nem a forradalom, hanem az emberi érzelmek, döntések az elnyomás ideje alatt.

A méltán világhírű mű szereplői, története, tematikája és mondanivalója örök-törvényű emberi tulajdonságokról mesélnek.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!