Programm


Aktuelle Veranstaltungen



A Békás-tó partjára kalandozunk, ahol a mesével összefonódott klasszikus zenei dallamok segítségével tudhatjuk meg, milyen érzés egy kicsit másnak, egy kicsit furcsának lenni.
A vízben lubickolni a testvérkékkel, pajtásokkal egész álló nap nagyon izgalmas! Cseperedni szépen; lábakat, majd karokat növeszteni, miközben eltűnnek a kis farkincák az ebihalakról. Vagyis majdnem mindenkiről… Berci, a fiatal kecskebéka uszonya sehogy sem akar zsugorodni, pedig társainak már rég nincs meg. A szegény béka emiatt sokat búslakodik, mérgelődik, de aztán idővel rájön, hogy a farkinca hasznára válhat.

Az előadást a 4Winds fúvósnégyes élő zenéje teszi igazán különlegessé: a gyerekek nemcsak hallhatják, hanem át is élhetik a hangszerek varázsát. Az élő zene közvetlensége, rezgése és ereje olyan élmény, amit semmi más nem pótolhat.

Az előadás után: hangszersimogatóval, közös kézműves alkotással és békás színezőkkel várjuk a gyermekeket! Tartsatok velünk!

Időtartam: 35-40 perc mese
Ajánlott életkor: 3-8 éveseknek

Angebote


JODOK CELLO ismét Budapesten a kitörő sikerű premier után! A svájci crossover csellista, aki a klasszikus hangzást modern pop- és…

Áprilistól tovább írjuk a Várkert Bazár és a Be Massive közös történetét. A Castle Session címmel induló sorozat szabadtéri eseményein…

A tavalyi, elsöprő sikerű, telt házas est után 2026 nyarán ismét felejthetetlen élményre készül a közönség: az EDDA Művek visszatér…

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!