
VonatVarázs - Vasútmodell kiállítás
A közönségkedvenc kiállítás egy igazi mesevilágba kalauzol, a következő állomása pedig az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, ahol igazi kincsekkel találkozhatnak majd az érdeklődők. mehr
A közönségkedvenc kiállítás egy igazi mesevilágba kalauzol, a következő állomása pedig az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, ahol igazi kincsekkel találkozhatnak majd az érdeklődők. mehr
A kiállítás keretében a felnőttek újra átélhetik gyermekkoruk legszebb időszakát, a családi kikapcsolódás közepette pedig a gyerekek is az időutazás részeseivé válhatnak, fejleszthetik kézügyességüket, sőt az elektromosságról is tanulhatnak egyet s mást. Számos újdonsággal készülünk az idei kiállításon, többek között a két terepaszalunkkal is Amerikába kalauzoljuk el a látogatókat, mert két asztalon két méretarányban mutatjuk meg Amerikát, illetve annak mozdonyait és szerelvényeit. Továbbá német táj, német vonatokkal a II. világháborútól az 1960-as évek végéig, külön terepasztal mutatja, be a vasútmodellezés fejlődését 1935-től napjainkig. A BKV terepasztalon a jól ismert UV villamos, a Bengáli, Tátra stb, köszönnek majd vissza. A kicsik örömére pedig közel 1000 darabos favonat készlettel ellátott favonatos játszóház várja a családosokat és idén egy mozdonyszimulátor segítségével a gyerekek kipróbálhatják, hogy milyen egy Taurus villanymozdonyt vezetni. A kiállítás mellett lesz lehetőség használt vonatokat, kisautókat és egyéb a vasútmodellezéssel kapcsolatos dolgot vásárolni.
Csoportos jegy:
10 gyerek felett a kisérőnek díjtalan a részvétel
Csoportos jegy csak előzetes regisztrációval vehető igénybe a vasutmodellkiallitas@kult13.hu e-mail címen!
Az épületekhez hasonlóan a zeneművek is apró alkotóelemekből állnak. Hangokból, hangszínekből, a zene egyetemes törvényeinek engedelmeskedve – néha pedig azokat…
Az élet showja – a humor és a pszichológia találkozása – Aranyosi Péter komikus és Dr. Csernus Imre pszichológus közös…
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!