V/Észhelyzet
A „V/Észhelyzet Debrecenben” most Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában, május 19-én este 18.00 kor! Az előadás után a szerző dedikál és beszélget a nézőkkel.
A „V/Észhelyzet Debrecenben” most Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában, május 19-én este 18.00 kor! Az előadás után a szerző dedikál és beszélget a nézőkkel.
V/Észhelyzet: akár Miskolcon is?
Mindannyiunknak vannak élményei az egészségüggyel kapcsolatban, mindegy, hogy az ország bármely szögletében élünk. De amikor egy akadémikus, egyetemi tanár, klinikaigazgató tart minden szereplő elé görbe tükröt, páratlan humorral és iróniával, valóban egyedi, izgalmas élmény. Dr. Csiba László professzor, országos és nemzetközi elismertségű neurológus, egyben termékeny könyvszerző is. Most a „V/észhelyzet Debrecenben” című novelláskötetét állította színpadra a Debreceni Színjátszó stúdió, Pinczés István Jászai Mari-díjas rendező vezetésével. A kötődés Miskolccal nemcsak páciens és téma alapú - hiszen az alkotó orvos fivérét, Dr. Csiba Gábort is tízezrek ismerik megyeszerte.
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán…
Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha…
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.