Program


Új szöveg

Új szöveg

Az Élet és Irodalom című folyóirat 1999. novemberében leközöl egy levélváltást Tar Sándor író és Kenedi János történész között. Tar Sándor ebben a nyilvánosságra hozott magánlevelében bevallja, hogy tíz éven át jelentett barátjáról az állambizottság III/III-as ügyosztályának. Leírja, hogy zsarolták, szenvedett, alkoholista lett, nem tudott írni, és nem tud barátja szemébe nézni.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2013. április 25. csütörtök, 19:00

„Egyszerűen beteg lettem ettől az egésztől, erkölcsi kollapszus, a barátnőmmel szakítottam, nehogy őt is, baráti körömben hallgatag, majdhogynem idegen lettem, kihűlt körülöttem a világ. Aztán elkezdtem inni, ami azelőtt nem volt szokásom, és ami sajnos tart ma is. Ennek csúcsa az volt, mikor bevittek a fertőző osztályra. Meg akartam halni, és más módon nem volt bátorságom, gyáva vagyok”. (Tar)
Kenedi János válaszában feltétlen barátságáról biztosítja egykori besúgóját és a pártállamot teszi kizárólagos felelőssé, bűnössé.
„Az áldozat Te vagy, Sanyi, mint bűnös, feladtad magad (egyik) ádozatod előtt. De tévedsz. A bűnös a politikai rendszer volt, amely felmosórongyot csinált egy emberből ‒ Belőled ‒ a tettes pedig az állambizottsági szolgálat. Ha nem is ártatlan, de ember akkor maradhatok ezután, ha kiállok érted, ha biztosítalak együttérzésemről és barátságomról”. (Kenedi)

A levélváltást nagy vita követi az Élet és Irodalom következő számaiban. A magyar irodalmi, publicisztikai, művészeti szféra elismert képviselői szólnak hozzá a levelekhez, ki elmarasztalóan, ki pedig ezzel vitába szállva azt védelmezően. A felolvasó est szövege ezeket a leveleket és az egymással vitázó ,érvelő cikkeket dolgozza fel és ezek által boncolgat olyan emberi kérdéseket mint a bűn és bűnhődés, árulás és megbocsájtás, kirekesztettség és felebaráti szeretet problémája.

Nyerhet-e megbocsájtást a Júdási tett az egyén vagy a társadalom szintjén? Ki döntheti el, hogy ki a bűnös és ki az áldozat? Jogunk van-e ítélkezni mások felett? Hogyan ismerhetjük meg saját történelmünket?

Kiss Csaba felolvasószínháza.

Ajánlatunk


A Postmodern Jukebox 2026-ban „THE FUTURE IS VINTAGE” címmel indul világkörüli turnéra! Hazánkon kívül ellátogatnak az Egyesült Királyságba, Európába, Ausztráliába és Új-Zélandra is. A zenészekből, énekesekből és táncosokból álló fantasztikus csapat 2026. június 10-én a Margitszigeti Színház közönségéhez hozza el a legnagyobb slágereket – a 70-es évek rockhimnuszaitól és a 80-as évek britpop dallamaitól egészen napjaink poplistás kedvenceiig, filmzenékig és videojáték-témákig.

A 2025/26-os évadban ismét Kecskeméten lesz látható a Beugró színpadi változata!

Ajánló


Ludwig van Beethoven FIDELIO Opera két részben, német nyelven, magyar, angol és német felirattal

2026 április 30-án a RaM ArT Színház egy különleges, zárt körű rock koncertnek ad otthont, kivételesen ide most te is…

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!