Program


Current events



„Egy baráti összejövetelen zenéltünk Kálmán Gyurival, ott egy szál zongorával játszottunk rock dalokat, Peti meghallotta, és feldobta az ötletet, hogy ezt meg kellene csinálni két énekessel.”
És 2012-ben megalakumlt a TRIÁSZ. Az együttes tagjai már nem ismeretlenek a nagyközönség számára. A csapatot a régi barátság, a rockzene szeretete, és az együtt muzsikálás öröme hozta össze.
Az elsősorban rock dalokból összeállított műsor unplugged jellegű, de mégsem a megszokott hagyományos, csak akusztikus hangszerekkel, hangzással. 
„A repertoárunkat úgy állítottuk össze, hogy mindenki találjon a szívének kedves slágert, de mégsem az unásig játszott dalokat gyűjtöttük csokorba.” – kommentálták a srácok.
A műsorban a ’70-’90-es évek remek rock dalai csendülnek fel, amit mindenki ismer, de mégsem lerágott csontok.  Ezért is lett a koncertprogram alcíme: „Elveszett dalok”.
„Célunk eljutni a legkisebb klubokba is, ahol saját bandáinkkal nem férnénk el, és ott egy fantasztikus emberközeli bulit nyomni, hol sztorizva, hol énekelve, a tisztelt nagyérdemű bevonásával. Két rock torok, és egy zongora… Jó párosítás, akarjuk mondani, triósítás.”
A zenekar többször turnézott külföldön is. Felléptek többek között Svájcban, Svédországban, Romániában Szlovákiában. Legutoljára idén tavasszal koncerteztek külföldön.  Egy 5 hetes tengerentúli koncertturnén vettek részt Kanadát és az USA-t érintve – az ideivel már harmadszor.                               

A koncert a Nemzeti Kulturális Alap és a Hanfoglaló Program támogatásával valósul meg.

Jegyár:

 

elővételben: 4.900 Ft                                           
a koncert napján: 5.900 Ft            

Suggestions


Beethoven és Vivaldi egy szép nyári esten. A Max Richter izgalmas átdolgozásában felcsendülő Vivaldi-sláger tételei Beethoven legidillibb szimfóniájába ékelődve ígérnek…

Ősbemutató! Köteles Leander zenei munkásságának legnagyobb slágereit viszi színpadra Pejtsik Péter karmester és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar kíséretében, kiegészülve a…

A VeszprémFest 2026-os programjának nyitóelőadója a kolumbiai énekes-dalszerző Juanes, a latin rock műfaj egyik nemzetközileg legismertebb képviselője. Több mint két…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.