Program


Sándor László Offertorium Musicum - Itt és most

Sándor László Offertorium Musicum - Itt és most

Sándor László zeneszerzői attitűdjét az elhivatottság és a liturgikus gondolkodás jellemzi, tudományos munkájában is az alapdallam (cantus firmus) hagyományát kutatja. Offertorium musicum című, tíztételes műve 2017 és 2021 között született és gregorián dallamokra épül.  more

Current events



A kompozíciót kilenc előadóra és elektronikára írta a zeneszerző. A hangszeres apparátus összetett és többféle billentyűs hangszert foglal magában: két zongorát, csembalót, valamint egy orgonát, amelyeket összesen három billentyűs játékos szólaltat meg. A műsor párbeszédet teremt a kortárs kompozíció és a zenetörténet szakrális darabjai között. Az Offertorium musicum tételei reneszánsz mesterek (Arcadelt, Lassus, Palestrina, de la Rue, Gallus) és gregorián énekek közé ékelődnek, megidézve a felhasznált cantus firmus esztétikai környezetét. A programban szerepel továbbá egy korálfeldolgozás is, amely Bach korálvariációs hagyományára reflektál.

Arcadelt: Pater noster
Sándor László: Offertorium musicum » 1-2. tétel
Lassus: Pater noster
Lauda anima mea Dominum – gregorián ének
Sándor László: Offertorium musicum » 3. tétel
Lassus: Laetentur caeli et exultet terra
Palestrina: Confirma hoc, Deus
Sándor László: Offertorium musicum » 4-5. tétel
Sándor László: Offertorium musicum » 6. tétel
Sacerdotes Domini – gregorián ének
Palestrina: Missa Sacerdotes Domini » Agnus Dei
Sándor László: Christus ist erstanden – korálfeldolgozás
Sándor László: Offertorium musicum » 7-8. tétel
de la Rue: Missa Ave Maria » Agnus Dei
Gloria et divitiae – gregorián ének
Sándor László: Offertorium musicum » 9. tétel
Gallus: Pater noster
Sándor László: Offertorium musicum » 10. tétel

A:N:S Chorus (Művészeti vezető: Bali János)
Bán Máté (fuvola), Szűcs Péter (klarinét), Osztrosits Éva (brácsa), Zétényi Tamás (cselló), Monostori Gábor, Baráth Bálint (zongora), Pétery Dóra (szintetizátor, csembaló), Gryllus Samu (elektromos gitár), Schlanger Tamás (ütő)
Vezényel: Sándor László

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Suggestions


Lelkem újra ünnepi fényben tündököl. Tisztelettel és szeretettel hívom a közönséget egy felemelő, meghitt koncertre, ahol zenémet ajándékként adom át,…

The musicians of our orchestra prepare their favorite pieces for the interactive program recommended for 0-3 year-old children. Edit Székely,…

Két feledhetetlen hang, két zseniális énekes! Cserháti Zsuzsa és Máté Péter legkedveltebb slágerei egy este, egy színpadon SZULÁK ANDREÁVAL és…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.