Próbaüzem – Rövidzárlat
Próbaüzem – ahol semmi sincs előre megírva.
Próbaüzem – ahol semmi sincs előre megírva.
A Próbaüzem egy hat fiatalból álló improvizációs társulat, amelyet a közös játék öröme és az egymásra hangolódás szeretete hozott össze. 2024 őszén kezdtük meg a közös munkát, azóta pedig töretlen lelkesedéssel keressük, milyen történetek születhetnek meg a pillanat hevében.
Május 2-án újra színpadra lépünk Rövidzárlat című estünkkel – egy olyan improvizációs előadás, ahol minden a közönség ötleteiből indul, és a színpadon formálódik tovább. Rövid formátumú imprójátékaink tele vannak humorral, váratlan fordulatokkal és olyan helyzetekkel, amelyekről senki sem tudja, hogy hova futnak ki… még mi sem. A nevetés garantált!
Előadja a Próbaüzem Improvizációs Színházi Társulat:
Aradi Regina Anna
Molnár Viktória
Nagy Dániel
Neumann Mihály
Székely Márton
Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…
éretlen komédia Ifj. Vidnyánszky Attila és Németh Nikolett szövege, valamint a társulat improvizációi alapján
A múlt század elején egy török megszállás alatt lévő görög keresztény faluban Húsvétra készülve a passiót tervezik előadni. Egy görög…
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.