Program


Current events



Eredeti cím: Minions 3

R.: Pierre Coffin

2024 nyarának legviccesebb vígjátéka, a Gru 4 után az Illumination kiterjeszti vidám animációs univerzumát egy fergeteges új fejezetben, melyben számos vadonatúj karakter is felbukkan.
Ez egy lármás, nevetséges és teljesen igaz történet arról, hogy a minyonok hogyan hódították meg Hollywoodot, lettek filmsztárok, veszítettek el mindent, szabadítottak szörnyeket a világra, aztán álltak össze egy csapattá, és próbálták megmenteni a bolygót a káosztól, amit ők maguk okoztak.

A Minyonok és szörnyek rendezője az Oscar-jelölt Pierre Coffin, az első három Gru-film és az első Minyonok-filmek rendezője. Coffin adja a minyonok hangját is a 2010-es debütálásuk óta. A film írói Brian Lynch (Minyonok, A kiskedvencek titkos élete) és Pierre Coffin, és a producerei az Illumination Oscar-jelölt alapítója és vezérigazgatója, Chris Meledandri, és Bill Ryan (vezető producer, The Super Mario Bros.: A film). A vezető producer Brian Lynch.

Több mint tíz évvel a megalkotásuk után a minyonok lettek a nemzedékük legikonikusabb karakterei. Világszerte mindenféle korosztályba tartozó rajongók ismerik és imádják őket, az Illumination Gru-filmjei és Minyonok-filmjei velük érték el a több mint 5,6 milliárd dolláros bevételt.

Megjelenés: 2026.07.02.
Forgalmazó: UIP

Suggestions


színes, feliratos angol történelmi dráma, 112 perc (16) R.: Nicholas Hytner SZ.: Ralph Fiennes, Taylor Uttley, Oliver Briscombe

La haine French drama, 98 min, 1995 in French, with Hungarian subtitles

színes, feliratos amerikai koncertfilm, 82 perc (6)

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.