Program


Aktuális előadások







Rendező: Bart Schrijver
Szereplők: Bart Harder, Carles Pullido

 

Egy embert próbáló, 600 kilométeres skóciai gyalogtúra története, amelyre két egymástól elhidegült barát vállalkozik. A kíméletlen vadon és a fizikai kimerültség hamar felszínre hozza az elmúlt tíz év elfojtott feszültségeit és saját önzésüket.

Chris (Bart Harder) és Lluis (Carles Pullido) egykor legjobb barátok és lakótársak voltak. Egy évtizeddel később a két, harmincas éveiben járó férfi újra találkozik, és egy 600 kilométeres túrára indulnak a skót felföldön. A Nyugat-felföld és a Wrath-fok túraútvonalait követve 30 napot töltenek együtt a természetben, remélve, hogy új alapokra helyezhetik korábbi, erős barátságukat.

A skót felföld magánya és csendje arra készteti őket, hogy szembenézzenek saját életközepi válságukkal, a barátságuk múltjával és jövőjével, valamint azzal, mit is jelent valójában megállni és figyelni a természet legapróbb rezdüléseire.

Bart Schrijver (Human Nature) új filmje meditatív hangulatú, festői helyszíneken játszódó dráma egzisztenciális krízisekről és barátságról. A Messzi észak egy hosszú túra állomásain vezet végig, miközben önmegvalósításról, önmagunk megtalálásáról, és a régi barátságok szerepéről is elgondolkodtat.

Bemutató dátuma: 2026.06.18.

Forgalmazó: bubbling under

 
 

 

Ajánló


Csatlakozz egy különleges, inspiráló estére, ahol nemcsak egy hihetetlen sportteljesítmény történetét láthatod a vásznon, hanem magát az embert is megismerheted…

Eredeti nyelven, felirat nélkül. A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Tôi yama-nami no hikari japán-lengyel-angol-szingapúri történelmi filmdráma, 123 perc, 2025 japán és angol nyelven, magyar felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!