Amennyire meghatározó a keresztény gondolat, illetve az ehhez kapcsolódó tradíció a legtöbb művészetben, annyira sajátos a zenében a keresztény tradíciók érvényesülése. A gregorián mint a keresztény Európa első ezer éve zenéjének egyetlen általunk ismert eleme a második ezer esztendő egyre kevésbé közösségi és egyre inkább individualizálódó műfajaiba nem tudott integrálódni. A klasszikus vokálpolifónia motetta-technikájában, de különösen a romantikus korszak szakrális kifejezőeszközeiben a gregorián egyre inkább szimbolikus tartalmú és utalásszerű, külső elem, miközben a zenei fejlődés saját, felhangrendszerre épülő útján halad tovább. E folyamat sajátos betetőzése Orff Carmina Buranája, amely a benediktbeureni diákok/barátok profán, helyenként frivol szövegére épít, és a gregorián zenétől a gregorián paródiájáig ívelő zenei nyelvezetével a 20. századi zenei nyelv popularizálódásának mérföldkövévé vált.
Műsor:
Gregorián (Dies irae)
Allegri: Miserere
Liszt: Haláltánc
Orff: Carmina Burana
Közreműködik: Cecilia Lloyd - szoprán, Horváth István - tenor, Szegedi Csaba - basszus, Balogh József - zongora, Nyíregyházi Cantemus Vegyes Kar (karigazgató: Szabó Soma), Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőri Csaba)
