Tytuł


Imi, mondj egy verset - Csuja Imre önálló estje

Imi, mondj egy verset - Csuja Imre önálló estje

Vannak hangok, amiket ezer közül is felismerünk, és versek, amik évtizedek óta velünk élnek. Csuja Imre gyerekkora óta verssel él és versben gondolkodik: falusi házukban, a nagymamájától tanult mesékkel tapasztalta meg először, milyen az, amikor az ember kiáll és megszólal.  więcej

Wybierz termin



 Ez az élmény végigkísérte egész pályáját; számára a vers nemcsak irodalom, hanem a közönséggel való valódi kapcsolódás lehetősége. 

Önálló estjének egyik kiindulópontja az a tapasztalat, hogy verset bárhol lehet mondani – utcán, tanyán, gyárban vagy üzletben –, a másik pedig maga a versről való beszélgetés öröme. 

A 80 perces műsorban József Attila, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Radnóti Miklós és Arany János versei hangzanak el, valamint Babits Mihály Jónás könyve. Az est közben megtapasztalhatjuk, ahogy a klasszikus sorok ma is érvényes, élő szavakká válnak.

Közreműködik: Csuja Imre, színművész

Szerkesztő–rendező: Seres Tamás

A művészről:

Csuja Imre Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész. 1984-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, pályafutása során tagja volt a pécsi, debreceni és egri színházaknak. Tíz év szabadúszás után, 2004-ben szerződött az Örkény István Színházhoz.

Népszerű szinkronszínészként több mint 800 filmben hallhatjuk a hangját; jellegzetes hangszíne és stílusa szinte összetéveszthetetlen. Első önálló estjét 2009-ben állította össze Ady Endre műveiből.

Proponujemy również


Marius Petipa - Sir Peter Wright - Sir Frederick Ashton / Pjotr Iljics Csajkovszkij CSIPKERÓZSIKA Mesebalett három részben

A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek –…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.