Gioconda

Mindnyájan függők vagyunk – legyen az társ, pénz, szerencsejáték vagy épp valamilyen káros szenvedély. Szücs Zoltán saját élményein keresztül mutatja meg a pusztító függőség hatásait, de nem szomorú önvallomást ír: nevetéssel oldja a fájdalmat, és velünk is megláttatja gyarlóságainkat.

A vidéki birtokon megállt az idő. Unalmas és untató emberek gyűlnek itt össze, akik egymást és önmagukat is halálosan unják. Isznak, sírnak, panaszkodnak, és unalmukban kínozzák egymást. Szeretnének még szeretni, de már nem megy. Olyan emberek ők, akiknek sehogy se jó. Megöregedtek, elkedvetlenedtek és reményvesztettek. Mintha hajótöröttek lennének egy történelemből kiszakadt lakatlan szigeten. De még élnek, mert élni kell, és tűrnek, mert tűrni kell.