program


Dato








A barokk courante és sarabande, a lengyel mazurka és polonéz, a spanyol bolero vagy az előkelő menüett és az elegáns keringő összetéveszthetetlenül egyedi karakterű táncformák, miközben ritmikai alapegyégük azonos. A táncos mindegyik esetben három egységre osztott mozgást képzel el magában, de a mozgás sebessége, a hangsúlyok rendszere és az egységen belüli finom egyenlőtlenségek biztosítják, hogy ne lehessen egy courante-ra keringőzni, vagy egy menüettre mazurkát járni. A koncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának művészei segítségével két, látszólag hasonló tánc, a menüett és a keringő hallatlanul gazdag világába nyerhetünk betekintést és az is kiderül majd, hogy milyen nagy a különbség keringő és keringő között, hiszen ez a tánc éppúgy lehet légies-lendületes, mint kábulatba sodró vagy épp melankolikusan álmodozó. És ugyanígy: miért lenne két menüett teljesen egyforma?

W. A. Mozart: D-dúr „Haffner” szerená, K. 250 – Menuetto galante
J. Brahms: D-dúr szerenád, op. 11. – Menuetto I., II.
J. Sibelius: Valse triste, op. 44.
P. I. Csajkovszkij: Diótörő -Virágkeringő
ifj. J. Strauss: Denevér - Keringő

Vezényel
Kovács János

Közreműködnek
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának művészei

Együttvásárlási kedvezmény 15%

PÅ PLAKATEN


Évek óta sikeres sorozatunk apróbbaknak és nagyobbaknak is szól. Jó hangulatú, szórakoztató formában sok játékkal, mondókával és énekkel a közös…

Két feledhetetlen hang, két zseniális énekes! Cserháti Zsuzsa és Máté Péter legkedveltebb slágerei egy este, egy színpadon SZULÁK ANDREÁVAL és…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.