program


Dato



Rendező: Bujdosó Erika Ágnes

Előadók: Demeter Sándor Lóránd, Dezső Tibor Attila, Fülöp Szabolcs, Kelemen Éva, Kincses Kálmán

Lovagoltak és énekeltek: a zarándokok
Szent László: Félegyházi Botond
Leány: Eördögh Virág Magdolna
Kun vitéz: Gyöngyi Balázs István
Harcosok: a Mecsek Lándzsája hagyományőrző csoport Fábos Bence vezetésével
Zene: Kászoniné Fejős Gabriella és zenekara; tárogatón Kovács Sándor
A zarándoklatot szervezték: Eördögh András, Kincses Kálmán, Nyulas Imre
Producerek: Bujdosó Erika Ágnes, Eördögh András, Kincses Kálmán

 

Szent László daliás termetű, erős kezű lovagkirály volt, aki folytatta Szent István egyházépítő munkáját. Törvényeket hozott, az ország külső-belső ellenségeivel leszámolt. Erényességét és vallásosságát legendák övezték, 1192. június 27-én szentté avatták. Sírjához királyok zarándokoltak, és számos templom falára kerültek legendáját megörökítő freskók. Kultuszát a mai napig ápolják, tisztelettel őrizzük emlékét.

2021 nyarán magyarországi és székely fiatalok lovas zarándoklatra indulnak Szent László nyomában. Útjukon székelyföldi templomok lelkészei fejtik meg a legendát ábrázoló freskók szimbolikus jelentéseinek titkait, lelki-szellemi mondanivalóját. Zarándoklat lóháton, múlt és jelen között, a lélek legmélyebb rétegein át.

Kincses Kálmán szavaival: „A szentlászlói üzenet a megtisztulásra hívó és önmagunk fölé emelkedő emberi létnek a magasiskolája.”

Forgalmazó: Cifra Produkció

PÅ PLAKATEN


L'inconnu de la Grande Arche francia dráma, 106 perc, 2025 francia nyelven, magyar felirattal

Eojjeol suga eopda dél-koreai szatíra, 139 perc, 2025 koreai nyelven, magyar felirattal

As bestas francia-spanyol dráma, 137 perc, 2022 spanyol és francia nyelven, magyar felirattal

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.