BUDAPESTI VONOSOK ÉS A GÓBÉ FOLKSIDE
Zenei gyökereink
Zenei gyökereink
A magyar népdalok nemcsak a fülünkben, de a lelkünkben is velünk vannak, a magyar identitás részét képezik. Ez az a zenei anyag, ami olyan mélyen képes megérinteni, mint semmi más – akkor is, ha feldolgozásként csendül fel. A Budapesti Vonósok ezen tematika mentén állították össze műsorukat, és hogy a népzenében rejlő végtelen lehetőségeket bemutathassák, meghívták a Góbé Zenekart. Ők a kezdetek óta kísérletező kedvvel nyúltak az autentikus népzenéhez, repertoárjukban a hagyományos magyar népzene is helyet kap, ám nagyrészt akusztikus hangszereken játszanak magyar népdalokat modern műfajokba csomagolva. Bartók Béla: Divertimento című háromtételes zenekari műve nem népdalfeldolgozás, de a II. tétel pentaton dallamában és a harmadik tétel népdalszerű hangvételében megjelennek a magyarság skálái. A Góbé Zenekar népzenei összeállítása után a Magyar Rondó következik az első olyan Kodály-mű, amelyben az általa gyűjtött népdalokat zenekarra hangszerelte. Weiner Leó Divertimento Nr. 2 című darabjának alcíme azonnal elárulja magát: Magyar népi dallamok – amelyeket kifejezetten vonószenekarra írt, és négy népi jellegű táncot vagy dalt idéző rövid karaktertételből áll. Végül majdnem Bartók: az eredetileg zongorára írt 15 Magyar parasztdal zenekari változata 8 rövid tételen keresztül egy-egy külön hangulatot vagy tánctípust idéz – ám ezen az estén a népdalfeldolgozások feldolgozásaként a művet a Góbé Zenekar alapító tagja, Vizeli Máté átiratában hallgathatják meg. Várjuk Önöket ezen a magyaros estén!
ELŐADÓK:
Góbé FolkSide
Budapesti Vonósok
koncertmester: Pilz János
Botvay Károly - alapító, művészeti vezető
MŰSOR:
Bartók Béla: Divertimento, Sz. 113 BB. 118
Góbé FolkSide: Népzenei összeállítás
Kodály Zoltán: Magyar rondó
Weiner Leó: Divertimento, op. 24 No. 2
Bartók Béla - Vizeli Máté: Magyar parasztdalok, Sz. 100 BB. 107
JODOK CELLO ismét Budapesten a kitörő sikerű premier után! A svájci crossover csellista, aki a klasszikus hangzást modern pop- és…
2025-ös első 101 HANG koncert sikere után 2026-ban ismét színpadra lép Magyarországon a több mint 100 zenészt felvonultató produkció.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.