program


Budapest Bár - Klezmer és pesti dalok

Budapest Bár - Klezmer és pesti dalok

Fellép a Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, Szalóki Ági, Fekete László főkántor, Frenk, Kiss Tibor

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Tirsdag, 14. Juni 2016 19:00

A Budapest Bár „klezmeres kalandja" 2014.májusában kezdődött, a Győri Öt Templom Fesztiválon, majd folytatódott ugyanabban az évben a Zsidó Nyári Fesztiválon, Budapesten. Farkas Róbert és zenésztársai annak idején azért örültek a felkérésnek, mert a klezmer zene lüktetése, zeneisége és lelkülete közel áll a cigányzenekarhoz. A műfajt annyira megkedvelték, hogy 2015. májusában Klezmer címmel lemezt adtak ki, amelynek előkészületeikor dolgoztak először együtt Fekete Lászlóval, a Dohány utcai zsinagóga főkántorával. 

A Zsidó Művészeti Napokon a Budapest Bár koncertjét azok is élvezhetik, akik a klezmert szeretik, és azok is, akik a Budapest Bár által felelevenített régi pesti dalok miatt jönnek el az előadásra:  az est első felében ugyanis klezmert, a másodikban pedig a népszerű pesti dalokat játssza a zenekar. Külön öröm, hogy Szalóki Ági, aki az első években tagja volt a Budapest Bárnak, erre az alkalomra újra visszatér. A zenekar ezen az estén először lép fel a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Nagy odaadással készülnek a rajongóik és a tekintélyes intézmény közönségének meghódítására.

A Zsidó Művészeti Napok további programjai: www.zsidomuveszetinapok.hu

Aktuelt


A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical. A történet ismert: nyüzsgő kikötő, a tenger hullámzása, régi-új szerelmek, esély egy új életre, őrült karneváli forgatag, intrika, bosszúvágy, elégtétel és Párizs, hol jobb és könnyebb az élet... mind-mind megelevenedik Alexandre Dumas világhírű regényének zenés színházi adaptációjában.

2026. október 10-én különleges zenei élmény várja a közönséget Budapesten: a világhírű zongoravirtuóz, Péter Bence az MVM Dome színpadán adja elő vadonatúj koncertműsorát. Az új show nem csupán friss dalokkal és lenyűgöző zongorajátékkal, hanem minden eddiginél látványosabb vizuális világgal, színpadi megoldásokkal és egy titokzatos vendéggel is készül - ezzel garantálva, hogy ez lesz az év egyik legemlékezetesebb zenei eseménye.

Az elmúlt évek óriási sikerei után 2026. október 16-án a világhírű hegedűművész és karmester, André Rieu ismét visszatér az MVM Dome színpadára! 2026-ban a közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben opera, slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen felejthetetlen keringők is helyet kapnak. Rieu koncertjei nemcsak a magával ragadó zenéjükkel bűvölik el a közönséget, hanem humoros, közvetlen színpadi jelenlétével is. A gyönyörű jelmezek, a lenyűgöző díszletek és a látványos fénytechnikák minden korosztály számára különleges élményt nyújtanak.

PÅ PLAKATEN


Varázslatos, szenvedélyes éjszaka – a Vámpírok bálja lenyűgöző látványvilággal, felejthetetlen dallamokkal rabul ejt és örök élményt nyújt.

A történet generációkat köt össze! Simba kalandja a barátságról, bátorságról és felelősségvállalásról szól, miközben az Oscar- és Grammy-díjas legenda Elton…

Brindsley és Carol fiatal pár. A férfi feltörekvő szobrász, és menyasszonyával kölcsönvettek pár elegáns bútordarabot és műtárgyat a szomszédban lakó…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.