Program


Budafoki Dohnányi Zenekar, Dohányi bérlet3

Budafoki Dohnányi Zenekar, Dohányi bérlet3

Vajda János 1949-ben született Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógustól a BDZ mostani koncertjén a 2016–ban írt Csellóversenyét hallhatja a nagyközönség Rohmann Ditta csellóművész közreműködésével.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. január 28. szombat, 19:30

A szerző így nyilatkozott a műről: „A Csellóversenyt a múlt évben írtam saját késztetésre. Nem volt felkérésem, de régóta szerettem volna egy "igazi" versenyművet írni. Korábbi próbálkozásaim: egy Hegedűverseny, ami hegedű-zongoraszonátám meghangszereléséből született, illetve Rapszódia c. darabom zongorára és fúvósokra, inkább előtanulmányoknak tekinthetők. Ez utóbbi, egyébként elhangzott a Dohnányi Zenekar előadásában is.”

Ki ne ismerné Muszorgszij Egy kiállítás képei című alkotását? A mű Viktor Hartmann, orosz festőművész, emlékére készült, aki Muszorgszkij jóbarátja volt, és igen fiatalon, 39 évesen hunyt el verőértágulat következtében. Képeiből emlékkiállítást rendeztek 1874-ben, ide látogatott el Muszorgszkij, és ennek hatására komponálta meg két-zongorás darabjainak sorozatát.

A több mint 27 zenekari átirat mellett, mely a műből készült, született még több mint 50 változata más együttesekre, például jazz-zenekarra, orgonára, metál zenekarra, harmonikára vagy éppen üvegpoharakra. 

A Magyar rondó nemcsak az első olyan Kodály-mű, amelyben a nép körében gyűjtött népdalokat a zeneszerző zenekarra hangszerelte meg, de mint variált visszatérésekkel élő táncrondó, joggal tekinthető a Galántai táncok és a Marosszéki táncok előképének. Az alig tízperces mű forrásául szolgáló négy újstílusú népdalt és egy hangszeres táncdallamot Kodály a tízes években gyűjtötte; az utolsó, gyors tánc egy székely csűrdöngölő gyergyóremetei változata. 

Műsor:
 
Kodály: Magyar rondo
Vajda: Csellóverseny - ősbemutató
Muszorgszkij: Egy kiállítás képei
Közreműködik: Rohmann Ditta - cselló
Vezényel: Madaras Gergely

Ajánlatunk


Az elmúlt évek óriási sikerei után 2026. október 16-án a világhírű hegedűművész és karmester, André Rieu ismét visszatér az MVM Dome színpadára! 2026-ban a közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben opera, slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen felejthetetlen keringők is helyet kapnak. Rieu koncertjei nemcsak a magával ragadó zenéjükkel bűvölik el a közönséget, hanem humoros, közvetlen színpadi jelenlétével is. A gyönyörű jelmezek, a lenyűgöző díszletek és a látványos fénytechnikák minden korosztály számára különleges élményt nyújtanak.

félig mese félig musical 9-99 éves korig, két részben

A történet szerint egy kisfiú, Maugli, Sir Kán, a tigris támadása következtében elszakad a családjától és egy farkasfalka neveli fel. Mentorai és oltalmazói, Balu, a medve és Bagira, a feketepárduc.

Ajánló


A VILÁG ELSŐSZÁMÚ UTAZÓ ŰR KIÁLLÍTÁSA ÉRKEZIK AMERIKÁBÓL BUDAPESTRE! ETELE PLAZA – 2026.03.06. FIGYELEM CSAK 3 HÓNAPIG!

Misztikum, szenvedély és sötét titkok a színpadon – érkezik a Rebecca musical!

Csányi Miklós kulturális menedzser új tájházat nyit meg Szabadszálláson, mely alkalomból sorsdöntő kérdésre kell választ adnia. Döntésének következtében kalandos utazásra…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!