Program


Current events



Az előadás során elhangzanak ismertebb és talán kevésbé ismert gyerekmondókák, versikék és népdalok is, melyek mellett egyéb hangszerek is megszólalnak. Aprócska történet az élet körforgásáról: hogyan lesz egy csöppnyi buborékból élet, majd a növekedés és állandó fejlődés által vígan ugrándozó, kifejlődött béka, aki persze szüntelenül ismerkedik és küzd környezetével, melyben él. Találkozik a széllel, a Nappal, nagy halakkal és még ki tudja, mi mindennel, mire elérkezik odáig, hogy “elénekelhesse saját békadalát”… s talán nem is egyedül.
Kis mese ritmusokkal, hangokkal, dalokkal valamint különböző formákkal eljátszva a legkisebbeknek… és a velük együtt érkező legnagyobbaknak is!

Előadja: Alexics Rita és Szilágyi Kinga Katinka (hárfa és más hangszerek)

Tervezte: Török Ágnes (Blattner-díjas)
Rendezte : Szívós Károly (Blattner-díjas)

30 perc előadás + 20 perc közös játék

Az előadást 0-4 éves korig ajánljuk.

Suggestions


Carl Orff CARMINA BURANA Scenic cantata in the original languages, with Hungarian, English, and same-language subtitles

Csehov nem volt még harmincéves, amikor megírta az Erdőszellem című színdarabját. (Magyarországon A manó címen játszották korábban.)

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.