program


Dato



Agárdi Szilvia látássérült énekesnőt 2012-ben, 17 évesen ismerhette meg az ország a The Voice című műsorban. Duett- partnerével, Pál Dénessel ezt követően a “Szíveddel láss” című dallal 2013-ban az Eurovíziós Dalverseny hazai döntőjébe jutottak. Szilvi azóta szólóban folytatja munkáját: Aranyharang díjat kapott, a Vodafone Főállású Angyalává választották, emellett pedig interaktív előadásokat tart. 2015-ben Krakkóban a Nemzetközi dalfesztiválon elhozta az első helyezést, majd 2016-ban ismét bejutott A Dal-ba, illetve 2021-ben képviselte énekesként hazánkat a Dubai világkiállításon. Szilvi a versenyeken való részvételével is szerette volna üzenni, hogy látássérültként is lehet teljes életet élni. Mindezek mellett 2019-ben a Budapesti Metropolitan Egyetemen, közgazdász emberi erőforrások HR szakon diplomát szerzett. Jelenleg önálló lemezén dolgozik, melyen eddig nem hallott saját dalok fognak szerepelni.

A koncerten minden idők legszebb hazai és külföldi slágerei csendülnek fel.

A koncertre svédasztalos jegy is vásárolható: a koncert után a Napfényes Étterem friss vegán fogásait kínáljuk kedves Vendégeinknek.
Jegyek a Napfényes Étteremben személyesen is vásárolhatók, mindennap 11:30-20:30 között.

A Napfényes Rendezvényterem a Napfényes Étterem pódiumszínpada.

Ízek és élmények egy helyen, a Belváros szívében!

A büfében friss pogácsa, sütemények, házi limonádé kapható.
A nem svédasztalos, "sima" koncertjegy 20% kedvezményt biztosít a Napfényes Étterem kínálatából (a cukrásztermékek kivételével).

PÅ PLAKATEN


Két feledhetetlen hang, két zseniális énekes! Cserháti Zsuzsa és Máté Péter legkedveltebb slágerei egy este, egy színpadon SZULÁK ANDREÁVAL és…

Johann Sebastian Bach – Felix Mendelssohn-Bartholdy MÁTÉ-PASSIÓ Oratórium két részben, német nyelven, magyar, angol és német felirattal

MŰSORVÁLTOZÁS! MŰSOR Kodály: Galántai táncok Bartók: I. hegedűrapszódia, BB 94b - szünet- Brahms: I. szimfónia

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.