A megszállott családfő, aki egész életét a művészetért áldozta fel, kénytelen szembesülni Utzbach provincializmusával, sekélyességével. Hiába ég a tűz a színészben, a borzasztó körülmények, a fásult partnerek és saját öregedésének fájdalma olykor Bruscont is elbizonytalanítja: van-e értelme a művészetnek egy arra méltatlan helyen. Ez a dilemma egyre durvábbá és kérlelhetetlenebbé teszi Bruscont; feleségével, lányával és fiával időnként visszataszítóan viselkedik, pedig a szándékai egyáltalán nem rosszak.
Ő csupán a színészi elhivatottságot kéri számon partnerein, a világon pedig a kultúrát és a civilizált, európai gondolkodást. A nehézségek ellenére Bruscon nem törik meg, az utolsó pillanatban is küzd az igazáért, a hitéért. Mert úgy érzi, csak így van értelme. Csak így lehet.
A színházcsináló nemcsak metszően pontos társadalomrajz a második világháború utáni Európáról, hanem a színház gyönyörének és keservének kacagtató és szívbemarkoló bizonyítéka. Egy kiáltás a művészetért – a kulisszák mögül!
