Weiteres, Natur

36 Programm


Vár-barlangi séta Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja. Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeit, gyere velünk egy izgalmas történelmi és természetismereti utazásra!

Felfedező-túra a Szemlő-hegyi-barlangban Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Barlangok Hónapja keretében bepillantást nyerhetünk, hogy az egykori felfedezők hol jutottak be a barlangba, honnan közelítették meg a látogatók számára ma már könnyedén járható, gyönyörű képződményeiről méltán népszerű Szemlő-hegyi-barlangot.

Hajnali túzokleső túra a Felső-Kiskunságban Ticketkauf
13 Veranstaltung

A túzok (Otis tarda) Európa legnagyobb testű röpképes madara, mely tavasszal, a dürgés idején a magyar puszták egyik emblematikus természeti látványossága.

Ticketkauf
13 Veranstaltung

A költészet világnapja alkalmából látogatást teszünk a Fülöpházi-buckavidékre és kanyargós útjain haladva megismerkedünk a táj történetével illetve élővilágával. Mindeközben néhány vers is elhangzik, melyek szerzői sokszor a természetből merítkeztek és műveik köthetők a túra alatt elhangzottakhoz, látottakhoz.

Esztergomi nagy bunkertúra Ticketkauf
13 Veranstaltung

Barangold be velünk a Magyar Honvédség, a k.u.k. és a Vörös Hadsereg egykori lő- és gyakorlóterét, ismerd meg a felhagyott bunkerek bizarr világát és a történelem más ránk maradt titokzatos emlékeit!

Dinnyési gólyaköszöntő Ticketkauf
13 Veranstaltung

A fehér gólya a magyar nép lelkéhez közel álló madárként ezekben a napokban érkezik vissza afrikai teleléséből. 

Víz Világnapja – Az ezerarcú víz (családi nap) Ticketkauf
13 Veranstaltung

Víz Világnap – Az ezerarcú víz (családi nap)
A program alkalmával a hozzánk látogatók megismerkedhetnek a vízzel, mint éltető elemmel és nélkülözhetetlen élőhellyel.

Lápon járva - Családi gumicsizmás túra a turjánban leider ausverkauft
13 Veranstaltung

Családbarát kalandtúránkon felfedezzük a Turjánvidék vizes-lápos világát, bemerészkedünk a vízzel borított láperdők szélébe, majd a nedves réteken haladunk tovább, elsajátítjuk a lápjárás fortélyait, közben pedig a tavaszi, szép lassan ébredező élővilágban is gyönyörködünk.

Négy évszak túra az Apaji-halastavakon - TAVASZ Ticketkauf
13 Veranstaltung

Tartsanak velünk a Négy évszak túrasorozatunk második állomásán, amely során felfedezzük Apaj tavaszi természeti értékeit. A halastavakhoz ellátogatva betekintést nyerhetünk a kanalasgémek életébe és viselkedésébe. A túra során szó esik a halastavak ökológiai jelentőségéről, a területhez kötődő fajokról, valamint a vizes élőhelyek szerepéről a természetvédelemben. Egy kis szerencsével az utolsó megállóponton akár túzokokat is láthatunk.

Szirmok és sziklák- vadvirág expedíció Ticketkauf
13 Veranstaltung

Március végére számos vadvirágunk szirmot bont.

Extra Vár-barlangi túra Ticketkauf
13 Veranstaltung

Ha az átlagnál jobban érdekel a geológia. Ha egyszerűen mindent tudni akarsz Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangjáról. Ha nem riadsz vissza attól, hogy akár három órát tölts a föld alatt – akkor ezt a programot neked ajánljuk!

Barlangi mentés 1000 méter mélyről Ticketkauf
13 Veranstaltung

A barlangok titokzatos, föld alatti világát az átlagember félelmetesnek, veszélyesnek tartja. A 2023-ban lezajlott, nagy figyelmet kapó törökországi barlangi mentésről szóló előadáson megismerkedhetünk azzal, hogy mik a valós veszélyek a barlangokban, de azzal is, hogy a tapasztalt szakemberek hogyan birkóznak meg ezekkel a veszélyekkel, hogyan küzdik le a legváratlanabb helyzeteket is.

Túra a Sas-hegy felszínén és gyomrában Ticketkauf
13 Veranstaltung

Túránk során először a Sas-hegy élővilágával ismerkedhetünk meg a tanösvényen majd egy eldugott lépcsősoron lekanyarodunk a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium épületéhez.

Hadiösvény a Sas-hegyen Ticketkauf
13 Veranstaltung

Túránk során szakértő vezetéssel ismerkedünk meg a hegy lábánál található Mária Terézia laktanya múltjával, jelenével.

Majd a hegycsúcsra vezető túrát hadi ösvényeken folytatjuk, ahol nem csak a Sas-hegy természeti értékeit, hanem a korábbi katonai használat nyomait is megfigyelhetik a látogatók.

A Bajóti Öreg-kő barlangjai Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Barlangok Hónapja keretében megtartandó rendhagyó túra során a Bajóti Öreg-kő látványos és izgalmas barlangjait keressük fel - a régészeti leleteiről is híres Jankovich-barlang mellett több más, kisebb barlangot is.  

Esztergomi bunkertúra Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy kis időutazásban vesznek részt a túra résztvevői, visszalátogatnak a közelmúlt sötétebb időszakába. A volt szovjet hadsereg egyik harckocsi gyakorló terére, és az ott található bunkereket keresik fel.

Lápi ember nyomában - gumicsizmás túra leider ausverkauft
13 Veranstaltung

Kalandos útra indulunk a láperdők mélyébe, lábas égerfák között bolyongva, zsombékról-zsombékra lépkedve, helyenként csizmaszárig érő vízben gázolva.

Pál-völgyi-barlang extra szakvezetéses túra Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Barlangok Hónapja alkalmából Vincze Péter geológus rendhagyó hosszúságú, tartalmú és útvonalú túra keretében kalauzolja végig az érdeklődőket hazánk leghosszabb barlangja, a Pál-völgyi-barlang kiépített szakaszain.

Szemlő-hegyi-barlang extra szakvezetéses túra Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Barlangok Hónapja alkalmából Vincze Péter geológus rendhagyó hosszúságú, tartalmú és útvonalú túra keretében ismerteti meg az érdeklődőket a Budapest föld alatti virágoskertjeként emlegetett Szemlő-hegyi-barlang értékeivel.

Vár-barlangi rövidtúra Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja.
Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeit, gyere velünk egy izgalmas történelmi és természetismereti utazásra!

Mátyás-hegyi-barlang alaptúra Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Mátyás-hegyi-barlang hazánk leghosszabb barlangjának, a Pál-völgyi-barlangrendszernek a része. A hagyományos kiépített barlangi sétáktól eltérően nálunk nincsenek lebetonozott járatok és reflektorok a folyosókon, hanem kúszni és mászni kell.
Barlangtúráink lényege, hogy olyan kalandot kereső természetkedvelő vendégeknek szervezzük akiknek nincs barlangász előképzettségük.

Csillagos égbolt túra a Gerecse szívében Ticketkauf
13 Veranstaltung

Bolygók, csillagok, csillagképek, éjszakai lepkék és madarak!
Csatlakozz hozzánk esti, éjszakai programunkra, ahol megismerkedhetsz a sötét égbolt csodáival, az éjjeli lepkék rejtelmes, színes világával és az éjszaka hangjaival.

Túzokleső túra Soltszentimrén Ticketkauf
13 Veranstaltung

A túzok (Otis tarda) Európa legnagyobb testű röpképes madara, mely tavasszal, a dürgés idején a magyar puszták egyik emblematikus természeti látványossága.

Szentjánosbogár túra Tatán Ticketkauf
13 Veranstaltung

Fények játéka az éjszakában. Szentjánosbogarak a tatai Cseke-tó erdejében!

A Gerecse szentélye, Pisznice Ticketkauf
13 Veranstaltung

Túrázzunk együtt a Gerecse Szentélyében,  a fokozottan védett Pisznicére!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!