Koncert, zene

985 program


Június 7-én különleges szabadtéri koncerttel érkezik a Várkert Bazár Öntőház udvarába a Pink Floyd életművét megidéző Keep Floyding zenekar. A Summer of ’26 – Echoes in the Air című est a közelgő nyár vibrálását, a szabadság hangulatát és a Floyd-életmű térben és időben visszhangzó varázsát idézi meg a budai várfalak között, a Duna-parti panoráma különleges díszletében.

A folyamatos túlterheltség, a nyugalom iránti reménytelen vágy és az ebből fakadó állandó feszültség mindannyiunk számára ismerős élmény – ám kevesen tudják olyan pontosan formába önteni mindezt, mint Gyuris Bence.

Indigo – Ébredés / HEY, JUNE! sajnos elfogyott
13 Esemény

Álomszerű képek, mély érzelmek és sokáig a fülben visszhangzó gondolatok – a közönség néhány éve így ismerhette meg az énekes-dalszerző Indigot.

Kevés album volt akkora hatással az ezredforduló – és az azt követő évtizedek – magyar könnyűzenei életére, mint az Anima Sound System legendás Hungarian Astronautja.

A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.

Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a Győri Filharmonikus Zenekar szervezésében

Műsor:

K. Dittersdorf: F-dúr szerenád (19’)
W. A. Mozart: B-dúr divertimento, K. 137 (12’)
L. van Beethoven: A-dúr „Kreutzer” szonáta, op. 47 - 3. tétel (7’)
***
P. I. Csajkovszkij: Vonósszerenád, op. 48, TH 48 (28’)

Művészeti vezető: Várdai István

KURTÁG100 A BARTÓK EMLÉKHÁZBAN
HOMMAGE, HOFFMANN, HÖLDERLIN

A Budapest Ragtime Band a magyar tradicionális jazz-élet egyik legpatinásabb együttese, 1980-ban alakult zeneakadémiai és főiskolai végzettségű művészekből. Küldetésük a ragtime és az amerikai tradicionális jazz műfajainak ápolása, valamint ezek népszerűsítése. Repertoárjukban ragtime-ok, swing- és dixieland-darabok, valamint humoros, egyedi hangszerelésű klasszikus és magyar zenei feldolgozások szerepelnek. Koncertjeiket magas színvonalú hangszeres játék, látványos show és közönségbarát humor jellemzi.

A Bartók Konzi együtteseinek évadzáró estje

A Rajna kincse bevezetés a történetfolyamatba, az alapkonfliktus megjelenítése. Megtapasztaljuk az ősállapot békéjét, és szemünk előtt követik el az ősbűnt, mely elindítja a pusztuláshoz vezető eseményláncolatot.

A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

Szivárványos zenekari hangzás, titokzatos párbeszédek, találós kérdések. Ármányos törpe és diadalmas ifjú hős. Sárkányölés és a fenevad megízlelt vére nyomán megértett profetikus madárdal. Áthatolás a tűzön, a megtalált társ és a szerelemben megismert félelem. Ezek alkotják - seregnyi más mozzanattal együtt - a Siegfried mesei varázsát.

Vörös István- Jankai Béla - Cirmos Kormos Gábor és a többiek bemutatják: "Én az időt nem sajnálom" - Prognózis 45. Jubileumi nagykoncert a legendás tagokkal!


Napjainkban aligha képzelhető el műalkotás, amely fontosabb figyelmeztetést rejtene magában a fenyegető természeti jelenségekről és a Föld lehetséges sorsáról vitázó emberiség számára, mint Az istenek alkonya. Talán még van idő arra, hogy visszaadjuk a gyűrűt a Rajna sellőinek.

Mozart mellet még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.

A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.

GESZTI KONCERT sajnos elfogyott
13 Esemény

Artisjus- és eMeRTon-díjas rapper, dalszövegíró, reklámszakember, producer, szinkronszínész, műsorvezető, Romhányi után a legnagyobb rímhányó, A dzsungel könyve, a Pál utcai fiúk és a Szegedi Szabadtérin született Ezeregy éjszaka musicalek szerzője – az ezerarcú Geszti Péter hangját, humorát, szerteágazó munkásságát senkinek sem kell bemutatni.

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

Az Apacuka zenekar Magyarország egyik legismertebb és legkedveltebb gyerekzenekara, amely évek óta gondoskodik a családok felhőtlen szórakozásáról. Dalaik játékosak, fülbemászóak és könnyen énekelhetők, így a gyerekek már az első refrénnél bekapcsolódnak a közös muzsikálásba.

Idén nyáron hangulatos PARTY-ra várunk Fehérgyarmaton!
Egy felejthetetlen Garden Party keretében érkezik hozzánk a Children of Distance együttes, hogy együtt ünnepeljük meg a zenekar 20 éves jubileumát!

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!