Program


Aktuális előadások



Idén karácsonykor vojtinás ajándék is kerülhet a fa alá: Ajándékozz bábszínházat!

 

Ha színházi élménnyel lepnék meg gyermekeiket, unokáikat, családtagjaikat, és szeretnék elkerülni a sorban állást a karácsonyi forgatagban, ajándékozzanak bábszínházat! Azok számára, akik a színfalak mögé néznének be, vagy arra kíváncsiak hogyan készülnek el a bábok, mennyi idő alatt lesz egy mesekönyvből, regényből színházi előadás, vagy épp még sosem látták, hogyan segíti a rendező a színészeket egy-egy jelenet értelmezésében, tematikus túrákat szerveztünk. Januárban négy alkalommal várjuk a különböző korosztályokat a színfalak mögötti kalandokra! Elmeséljük, mi minden történik egy produkció megalkotása során a tervektől a bemutatóig, sőt, nyílt próbáink során lehetőség nyílik testközelből részt venni egy próbafolyamatban.

Január 21-én, szerdán 17 órától várjuk a 6 évesnél idősebbérdeklődőket a Kossuth utcán, akik amellett, hogy részt vehetnek egy tárlatvezetésen a Korngut-Kemény hagyatékből készült Világközép című kiállításunkon, betekintést nyerhetnek a Vitéz László és a Halál hét leckéje című produkciónk nyílt próbájába is.

 

A programra kizárólag bábszínházunk jegypénztáraiban válthatóak jegyek.

Ajánló


Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel…

Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!