Dohnányi Ernő valamivel idősebb volt már, huszonöt esztendős, amikor 1902-ben megírta művét ebben a műfajban. Az ő triószerenádja abból az időszakból való, amikor Dohnányi felváltva élt Bécsben és Budapesten, s amikor zongoraművészként világhírűvé vált.
A Mozart életművében ritkaságnak számító hangszerpárosra komponált G-dúr duója a salzburgi hercegérsek számára íródott, egy olyan sorozatba, amelyet Michael Haydn kezdett meg, de amelyet betegsége miatt feladni kényszerült. Bach utolsó, Badinerie ("évődés") feliratú tétele miatt slágerré vált h-moll zenekari szvitje komoly virtuozitást követel meg nemcsak a fuvolástól, hanem a vonósoktól is, főleg akkor, ha nem zenekarban, hanem a már szintén elterjedt szólóformációban adják elő a darabot, mint ezen a koncerten is teszik. A korban divatos tánctételeket egymás mellé soroló műről tudható, hogy Bach előadta a lipcsei kávéházi koncerteken, az általa vezetett, diákokból álló zenekarral, a Collegium Musicummal.
Műsor:
Xenakis: Dmaathen
Horváth Béla - oboa, Joó Szabolcs - ütő
Kodály: Triószerenád
Falvay Attila, Bangó Ferenc - hegedű, Gál Zoltán - brácsa
Mozart: G-dúr duó, K. 423
Papp Dániel - hegedű, Kertész Sándor - brácsa
Dohnányi: Triószerenád
Papp Dániel - hegedű, Kertész Sándor - brácsa, Deák György - gordonka
J. S. Bach: h-moll szvit, BWV 1067
Szabó Anita - fuvola, Papp Dániel, Miczki Rita - hegedű, Balogh Enikő - brácsa, Deák György - gordonka, Sztankov Iván - nagybőgő