SÉRIE NOIRE, SÉRIE BLANCHE
Táncművészek: Nemes Zsófia, Tonhaizer Tünde, Zsíros Gábor és vendégművészek
Koreográfia: Myriam Naisy
Az erőszak az emberi lélek sötét színe, mely minduntalan a felszínre tör. Ám alkalmazkodó képességünk hatalmas, így kifejlesztettünk ellene egy ösztönössé vált védekezési módszert. Elfordítjuk a fejünket. Amit nem látunk, az nincs. Az út visszavisz saját kis világunkba, melyet mindenki olyanná épít, amilyenné csak szeretne. Erőszakmentessé, vagy éppen azzá.
Test testnek feszül, lélek a léleknek. Számtalan módja van az erőszaknak, számtalan módon sebezhető meg valaki. Akár láthatatlanul. Egyre jobban árad felénk, belénk, az erőszak. TV, rádió, újság, a mindennapi élet. Már életünk részévé vált. Meg sem lepődünk. De vajon tudjuk-e, hogy ez nem normális?
Myriam Naisy nemzetközileg elismert koreográfus, aki korábban Contemporary Ballet Theatre társulatában táncolt, majd a Ballet du Grand Théátre szólistája volt, olyan alkotókkal dolgozott együtt, mint George Balanchine, Carolyn Brown, Viola Farber és Mats Ek. Mostani előadása az erőszak mindennapjainkra gyakorolt hatását vizsgálja.
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=7x4WYXHYOXY
VÁLTOZÓ
Zene: Falucskai Adrián, montázs
Fénytervező: Vida Zoltán (Sz. Zs.-nek)
Jelmez: Kalicz Klára
Táncművészek: Nemes Zsófia, Tonhaizer Tünde, Zsíros Gábor és vendégművészeik
Koreográfia: Mészáros Máté
Természetünkből adódóan születésünk pillanatától az elmúlásig egy kérlelhetetlen folyamat részesei vagyunk. Harcolunk ellene vagy sodródunk az eseményekkel, de függetleníteni önmagunkat nincs hatalmunk ezzel a kérlelhetetlen erővel szemben. Változunk. Változunk önmagunkban, a környezetünkhöz képest, átalakul a testünk az idő múlásával, tapasztalataink befolyásolják gondolatainkat. Az állandóság és az örök mozdulatlanság puszta vágyként élhet csak bennünk, amíg nem válunk képessé lenyomatot hagyni környezetünkben és másokban. Egy képességet keresünk, mely nincs hatalmunkban az első pillanatban. Ennek a hiányosságnak az észlelése az eredendően bennünk élő értékek halványulásával egyre nyilvánvalóbban tör a felszínre. A végső elmúlás előtt képessé válunk-e a változás befolyásolására, megállítására?
A darab folyamán a különböző módszerek feltárására fordítom a hangsúlyt. A változás szükségszerűsége akcióvá, szituációkká alakul a színpadon, amelyek révén egy folyamatosan átalakuló kapcsolatrendszer jelenik meg az előadók között. A kölcsönhatások nagyban alakítják az egyének sorsát is, ezzel téve teljessé a valóság tükörképét a színpadon.
"Érzem, hogy valami történik bennem. Én változom meg önmagamban. Egy új arc homályosítja el eddigi arcomat. Vajon hányszor éltem át ezt anélkül, hogy észrevettem volna? Hányszor lehettem volna más, ha képes vagyok felfogni mindezt?
Megérkeztem..."
