Per aspera ad astra
Műsor:
Haydn: G-dúr ("Katona") szimfónia, Hob. I:100
R. Strauss: Oboaverseny
Schumann: II. (C-dúr) szimfónia, op. 61
több
Műsor:
Haydn: G-dúr ("Katona") szimfónia, Hob. I:100
R. Strauss: Oboaverseny
Schumann: II. (C-dúr) szimfónia, op. 61
több
Közreműködik: Hadady László – oboa / Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Kollár Imre
Joseph Haydn 1793–1794-ben komponálta 100. sorszámú G-dúr szimfóniáját, amely az angliai tartózkodásaihoz kapcsolódó, úgynevezett londoni szimfóniák sorába tartozik. Az 1794-ben bemutatott mű hamar népszerűvé vált, és melléknevét a második, illetve a negyedik tételben felhangzó, janicsár zenére emlékeztető fanfárnak, dobpergéseknek és harsány ütőhangszeres effektusoknak köszönheti. A szimfónia négy tétele Haydn klasszikus formavilágának és humorának jellegzetes példája. A lassú bevezetésű, ünnepélyes első tétel után könnyed, variációs formájú andante következik, amelynek váratlan katonai hangzású kitörései különleges színt adnak a zenének. A menüett lendületes, népies karakterével teremt kontrasztot, míg a záró finálé virtuóz, sodró lendületű zenéje a művet ragyogó, diadalmas befejezéshez vezeti. A „Katona” szimfónia partitúrájában a klasszikus szimfonikus gondolkodás eleganciája találkozik a közönségnek szerzett meglepetés és a szórakoztatás örömével.
Richard Strauss 1945-ben, a második világháború befejezésének idején komponálta Oboaversenyét, amely kései alkotói korszakának egyik legjelentősebb darabja. A mű keletkezésének története különösen érdekes. Strauss figyelme a katonai szolgálatát teljesítő John de Lancie amerikai oboaművész ösztönzésére fordult a hangszer felé, és az így létrejött kompozíció a hangszer irodalmának egyik gyöngyszemévé vált. Az oboaverseny hangzásvilága távol áll Strauss korábbi, monumentális és drámai hangvételű zenekari műveitől. Helyüket ezúttal áttetsző hangszerelés, klasszikus formák, finom dallamosság és derűs, bensőséges líraiság veszi át. A három, megszakítás nélkül összekapcsolódó tétel egyetlen nagy ívű zenei folyamatot alkot. A nyitó Allegro moderato a szólóoboa hajlékony, beszédszerű dallamaival bontakozik ki, míg az Andante meghitt, szinte vallomásos hangon szólal meg. A finálé játékos, virtuóz karaktere új lendületet ad a műnek, amely végül könnyed, elegáns lezárásban teljesedik ki.
Robert Schumann II. szimfóniája 1845–1846-ban született, egy különösen nehéz, testi és lelki megpróbáltatásokkal teli időszakban. A komponálás idején a zeneszerző egészségi állapota megrendült, alkotói válsággal és depresszióval küzdött. A C-dúr szimfónia ezért nem csupán a romantikus szimfonikus műfaj egyik kiemelkedő darabja, hanem a belső küzdelemből megszülető művészi megújulás megrendítő dokumentuma is. A mű négy tétele egységes, nagy ívű zenei gondolatmenetet alkot. A nyitótétel elején felhangzó ünnepélyes rézfúvós motívum a teljes szimfónia egyik meghatározó zenei gondolatává válik, amely a későbbi tételekben is visszatér. A lendületes első tételt követő Scherzo könnyed, ugyanakkor nyughatatlan karakterével teremt kontrasztot. (Főtémája sokak számára ismerős, mert évtizedeken át az MTV híradójának főcím zenéjeként szolgált.)
A szimfónia Adagio espressivo tétele Schumann egyik legmélyebb, legszemélyesebb vallomása: fájdalmas szépségű dallamai a romantikus zene érzelmi gazdagságát tárják fel. A záró Allegro molto vivace ezzel szemben a küzdelmen felülemelkedő, felszabadult energiát képviseli. A fináléban Beethoven A távoli kedveshez című dalciklusának egyik dallamára történő utalás is felhangzik, mintegy a remény és a beteljesülés jelképeként.
– baljos –
Gryllus Vilmos családi koncertje
Az év utolsó napján délutáni koncerttel várja közönségét a Budapest Bár a MOM Kulturális Központban. A Farkas Róbert vezette zenekar…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!