Program


Momentán Extra

Momentán Extra

Momentán extra - kísérletezés a négyzeten

A Momentán extra egy vadonatúj előadás, ahol hónapról hónapra új ötletekkel, új formákkal jelentkezünk. Ez a társulat játszótere, ahol a profi imprósok maguk is fejest ugranak az ismeretlenbe.

Lehet, hogy egy egész estés musicalt viszünk színpadra, lehet, hogy egy krimit. Lehet, hogy versben beszélünk, lehet, hogy a nézőkkel közösen játszunk. Lehet, hogy csavarunk egyet az időn és visszafele bontunk ki egy történetet. Ez az előadás számunkra is csupa meglepetés, hiszen csak a házigazda tudja a kereteket, ő felel a programért.

Aktuális előadások



Novemberi Momentán Extra

Folyamatosan robbanni fognak a dupla dinamitok, az este jeleneteiben ugyanis mindig ketten lesznek a színpadon.

Csak semmi fakszni - nincs extra szereplő, nincs extra kellék, csak két imprószínész: egyikük a Momentán Társulat tagjai közül érkezik, másikuk pedig a következő generációt képviselő Momentán Műhelyesek közül.
Duók, akik az improvizációs játékok széles palettájáról válogatnak, hogy a nézőket meglepjék, megnevettessék vagy éppen elgondolkoztassák.

Egy igazán kalandos este, ahol a társulat tagjai – ha ez lehetséges – még szabadabban játszanak, mint máskor.   

Ajánló


Egy spanyol kisvárosban eljegyzést tartanak: Mayor Mendoza, a helyi polgármester férjhez adja lányát, Catarinát José Riverához. Az esemény azonban váratlan…

Halász Judit karácsonyi koncertje a Vígszínházban

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!