Jegyvásárlás
“A memento mori latin kifejezés magyar fordítása, emlékezz a halálra. Azaz, emlékezz a halandóságodra, ezért igyekezz a maga teljességében megélni az életet. Az ember születési anyakönyvi kivonata egyben a halálos ítélete. Amennyiben ezzel tisztában van, felértékelődik az idő, ami a földi életében adatott. Minden pillanat jelentőségteljes lesz, megismételhetetlen és felbecsülhetetlen értékkel bíró. Ezért a halál árnyékában élő embernek nem szabad jelentéktelen, értéktelen dolgokra, cselekvésekre pazarolnia a drága és értékes idejét, figyelmét és energiáját. Táncosainktól azt szoktam kérni, hogy minden egyes mozdulatot úgy kivitelezzenk, úgy éljenek meg és oly módon interpretáljanak, mintha az az egy mozdulat lenne számukra a világon a legfontosabb, amely költői üzenettel bír és minden egyes előadást úgy táncoljanak, mintha először és utoljára lépnének színpadra. A táncosok által megrajzolt mozdulatok, azok születésével meg is halnak. A tánc a pillanat művészete, olyan mint a vízre írt szavak. Az élet olyan mint a tánc. Minden eseménye először és utoljára történik.”
Egerházi Attila
Alkotók
Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Koreográfus asszisztens, betanító és próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo
Fénytervező: Dr. Yaron Abulafia
Jelmeztervező: Bregje von Balen
Díszlettervező: Egerházi Attila
Bemutató időpontja: 2026. 12. 09.
zenés játék Az előadás időtartama: 3 óra, szünettel (90+70) Bemutató: 2017.április 08. - Veszprém, Hangvilla
Két megkopott hírű humorista egy különös színházban készül nagy visszatérésére. A hely azonban baljós hírű: a legenda szerint egy színésznő…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!