Podujatie


Márai Sándor: Füves könyv – Az emberi utazás

Márai Sándor: Füves könyv – Az emberi utazás

A Füves könyvben sok egyéb mellett benne van egy az emberről, az ember és a világ viszonyáról, az emberi lényegről szóló szövegvilág lehetősége is. Elek Tibor kiválogatta a műből azokat a szövegeket, amelyek, ehhez a tematikához illeszthetők.

Az önmagukban is nagy erejű mondatok még erőteljesebbekké és hatásosabbakká válnak, Bogdán Zsolt előadásában, Binder Károly zenéjével.

Napjainkban divatosak az ún. életvezetési tanácsadó előadások, ilyen igaz, helyenként már-már filozofikus mélységű gondolatok szép és közérthető megfogalmazásával, ráadásul katartikus erejű, szó és zene szövetségében megvalósuló előadásával mégis ritkán találkozhat a néző.

Aktuálne podujatia



A Füves könyv sok okos, bölcs gondolatot, megfogalmazást tartalmaz sok mindenről. Benne van ugyanakkor egy olyan kompakt szövegvilág lehetősége, ami nem szól másról, mint az emberről, az ember önmegismerésének kalandjáról, az ember és a világ viszonyáról, az emberi lényegről. Elek Tibor kiválogatta a műből azokat a szövegeket, amelyek, ehhez a tematikához illeszthetők. 

Az önmagukban is nagy erejű mondatok, a mintha csak prózaversek, a kiváló színművész, Bogdán Zsolt előadásában (aki Őze Lajos-díjat kapott ezért a produkciójáért), még erőteljesebbekké és hatásosabbakká válnak. Az előadásban nagy szerepe van ugyanakkor a zenének is: Binder Károly zongoraművész klasszikus zenei és jazz alapú kompozíciói és improvizációi hol az elhangzó szövegek által ihletődnek, hol dialogizálnak a színésszel, illetve az általa előadott mondatokkal.

Napjainkban nagy divatja van az ún. életvezetési tanácsadó könyveknek, előadásoknak stb., ilyen igaz, helyenként már-már filozofikus mélységű gondolatok szép és közérthető megfogalmazásával, ráadásul katartikus erejű, szó és zene szövetségében megvalósuló előadásával mégis ritkán találkozhat a néző.

 

Szervező: Gyulai Várszínház

 

Diákok számára kedvezményes, 50%-os jegyvásárlási lehetőséget biztosítunk!
A kedvezményes jegyek elérhető online és a Pesti Vigadó jegypénztárában. Az online vásárolt jegyeket a beléptetéskor érvényes diákigazolvány bemutatása mellett tudjuk elfogadni.

 

Tipy


Tudok szeretni? Miért élek? Hogyan ne hazudjak? Van élet a halál után? Mitől félek? Miért félek mitől? – Ivan Viripajev…

A Michael Flatley által létrehozott Lord of the Dance 30 éves jubileumát ünnepli 2026-ban!

Petőfi Sándor halhatatlan verses meséjének legfőbb üzenete: Te is lehetsz János vitéz! Aki kitartó, hűséges és bátor, elnyeri élete jutalmát.…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.