Programm


Aktuelle Veranstaltungen



Műsor:

Brahms: a-moll kettősverseny (km: Fenyő László)

A szombati nap elmélyült zárása után visszatérünk Brahmshoz: utolsó zenekari művét, a rendkívüli gonddal komponált, mégis derűs és helyenként humoros Kettősversenyt hallhatjuk. A Vashegyi György vezényelte Nemzeti Filharmonikusok élén Kelemen Barnabás és Fenyő László játszik.

A két művészbarát örömzenélésével megelevenedik a darab keletkezéstörténete. Az ajánlás Brahms két közeli barátjának szólt, akik kvartettmuzsikusként is szoros kapcsolatban álltak. Robert Hausmann eredetileg neki szánt csellóversenyre vágyott, Brahms azonban továbbgondolta az ötletet, és Joachim József bevonásával kettősversennyel ajándékozta meg barátait.

Kelemen Barnabás „Tudja meg az egész világ!” címet viselő egyedülálló, maratoni vállalkozása során 3 nap és 9 koncert leforgása alatt 12 hegedűre és zenekarra írt remekművel – összesen több mint 5 órányi virtuóz kompozícióval – lép a Zeneakadémia patinás Nagytermének színpadára. A koncerteket exkluzív pódiumbeszélgetések színesítik.

Angebote


A diszkókorszak legnagyobb slágerei Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit – azaz a Dívák – különleges előadásában.

Elemi erők, szilaj ritmusok, pajkos játékosság és sodró vágyak, a Margitszigeti Színház különleges koncertjén, ahol szimfonikus zenekar és kórus kíséretében…

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!