Tytuł


Wybierz termin







1989. április 12-én az MSZMP Központi Bizottságának zárt ülésén váratlanul (és hívatlanul) megjelent Kádár János, hogy megtegye látszólag kusza, utolsó felszólalását. Csapongó, sokszor szinte összefüggéstelen beszéde régi bűnök súlyától görnyed, és a sok csönd és mellébeszélés közt beszűrődik a valóság is a maga iszonyatával. A shakespeare-i királydrámákat idéző hiteles történelmi szöveg mögé egy Schönberg-kantátából „épül díszlet”, hogy világossá váljon: a történelem a legkegyetlenebb és legigazságosabb rendező. Novák Tamás történész és dokumentumfilmes 2016-ban, az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készült kamaradrámáját Kornis Mihály Kádár János utolsó beszéde című könyve nyomán vitte színre. Ez a produkció fogalmazódik újra tíz évvel később, kerül át az Operaház trapézpincéjéből az Eiffel Műhelyház tágas színpadára, és növi ki magát valódi színházi előadássá.

A forradalom 70. évfordulóján, mielőtt a közönség (újra) tanúja lehetne az ország egykori első emberének zavarodott elméjében dúló harcnak és kísérteteivel való viaskodásának, Kádár egy másik arcát ismerheti meg. A Kádár lemeze című, az OPERA gyártásában megvalósuló, szintén Novák Tamás irányításával, Orosz István grafikus áldokumentumfilm-forgatókönyvéből készülő filmet, Csiki Gábor, az OPERA Énekkar karigazgatójának zenei atmoszférája színezi. Témája a különös hanglemez Kádár János hagyatékából, amelyen egy Schumann–Heine-ballada különös jelentőséget kap, és előbb elvisz a cári család meggyilkolásáig, majd visszahoz az 1956-os megtorlásokig. A filmet a legnagyobb és legfelszereltebb magyar moziteremben vetítjük, az OPERA Eiffel Műhelyházának Bánffy termében, Dolby Atmos hangtechnikával.

Proponujemy również


Pásztohy Panka – Erdélyi Erika Pitypang és Lili

Minden Nő története - Férfiakkal és nélkülük - zene és szó 70 percben Előadja: Tóth Zsóka, Lázár Nóra, Ocskai Gabriella

A Londonban élő, rendkívül népszerű, sokkötetes, kiváló költő, író, Tóth Krisztina, valamint a hazai jazz-szcénában az elmúlt évek során látványosan…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.