Esküvőtől válóperig

Férj és feleség szeretnék egymást, csakhogy ez a lehetetlennel határos, mert férj és feleség. Túl kell élniük együtt, hogy hipnotizál az inas, lefekvéskor halálhíre érkezik az anyósnak, a miniszterelnök belát az ablakon, nyolc hónapra jönnek a szülési fájdalmak, és nem veszi be a gyógyszert a gyerek. De foghúzás közben már összeomlik minden.

Egyszerre fájdalmas és végtelenül mulatságos, ahogy a valaha élt legnagyobb bohózatíró látta saját házasságát. Különleges színházi este: Feydeau utolsó hat egyfelvonásosa egyben. Játszódik Párizsban, 1910 körül.

Georges Feydeau drámaíró, a francia polgári komédia egyik legjelentősebb képviselője. Párizsban született 1862. december 8-án. Származásáról több pletyka is lábra kapott, a legvalószínűbbnek azonban az látszik, hogy a neves regényíró, Ernest Aimé Feydeau volt az igazi apa, akinek többek között Flaubert is jó barátja volt. Feydeau hétévesen járt először színházban, amelynek csodálatos, kavargó világa azonnal elbűvölte. Másnap már a leckeírás helyett színdarabot írt, igaz, egyelőre csak a maga szórakoztatására. Később komolyan tanulmányozni kezdte a XIX. század legnagyobb bohózatírói, színpadtechnikai tanulmányokat is folytatott, s huszonéves korára gyakorlatilag az egész színházi szakma a kisujjában volt.
Ez azonban még nem volt elég az üdvösséghez, s titkári állást vállalt az egyik színháznál, emellett pedig színikritikákat gyártott egy párizsi lapnak. Közben szorgalmasan írta darabjait is, amelyek közül A női szabót 1886-ban bemutatta a Reneszánsz Színház. A darab a közönségnek tetszett, a kritika azonban igencsak fanyalgott. Feydeau-t ez nem keserítette el, mert egész életében a közönségnek, s nem a műítészeknek írt, az igazi átütő sikerre azonban várnia kellett. Ami elkedvetlenítette az ifjú szerzőt, a pénztelenség volt, ám az 1889-ben Marianne Carolus-Durannal kötött házassága ezt is orvosolta. Felesége az ismert portréfestő, Carolus-Duran lánya volt, s tisztes hozományt vitt a házasságba. Miután anyagi gondok sem gyötörték tovább, energiáit a drámaírásnak szentelhette. 1892-ben egyszerre három darabját is bemutatták különböző párizsi színházak, s hamarosan nevétől volt hangos a város, ő lett a "kacagás királya". Fáradhatatlanul dolgozott, 1916-ig 39 színpadi művet írt, s szinte mindegyik zajos sikert aratott. Titka voltaképpen nagyon egyszerű: bonyolult, pergő, leleményesen és gondosan kidolgozott cselekmény, szellemes párbeszédek, kacagtató bonyodalmak, szerepcserék és véletlenek, a klasszikus bohózatok jól ismert szereplői, felszarvazott férj, ostoba feleség, könnyűvérű nőcskék, ügyefogyott szerető, öreg és csúf emberek. Szándéka nem a társadalom bírálata volt, ennek ellenére e bohózatokban magára ismerhetett mindenki, lelepleződtek a tisztesnek mondott, ám hazug és álszent polgári erkölcsök. Az ünneplések, a sikerek ellenére Feydeau élete nem volt boldog, házassága igen korán megromlott, 1916-ban el is váltak, vagyona elúszott a kártyaasztalnál, vagy barátaira, alkalmi szeretőire költötte. Könnyelműségéért súlyos árat fizetett: 1918 táján valamelyik szeretőjétől szifiliszt kapott, amely megtámadta idegrendszerét, élete hátralévő éveiben lassan megőrült, s egy idegszanatóriumban halt meg 1921. június 5-én. A párizsi Montmartre temetőben temették el. Színműveit nemcsak Franciaországban, hanem a világ számos pontján bemutatták, napjainkban is gyakorta színpadra kerülnek nálunk is. Annak idején, amikor a Vígszínház 1899-ben műsorára tűzte az Osztrigás Micit, a darabot egyenesen pornográfnak minősítették egyes kritikusok, s óvták a jó erkölcsű családokat megtekintésétől. Ennek ellenére máig talán ez Feydeau legnépszerűbb műve, noha számos más darabját is bemutatták a magyar színpadokon, a Bolha a fülbe, Az úr vadászni jár, a Vigyázz a nőre!, a Mit jársz meztelenül, A két Champignol, a Fernand házasodik, a Kézről kézre, A hülyéje. Művei felhőtlen szórakozást nyújtanak a nézőknek, a játék örömét a művészeknek.