Egyikük Fassang László, aki - mint egy interjúban elmondta - kísérletezéshez is ideális hangszernek tekinti a hangversenyterem orgonáját, s a határtalanságot műfaji értelemben is gondolja. A Müpa orgonakoncertjeitől már eddig sem volt idegen az irodalom, a fény- és a filmművészet, a nép- és a világzene, ezúttal viszont koreográfia kapcsolódik a már önmagában is izgalmas orgonamuzsikához. A koncepció annyiban nem rendhagyó, hogy zene és tánc ősidők óta együtt élnek. Ez a kapcsolat hol szorosabb, hol lazább, hol hiányzik. Johann Sebastian Bach műhelyében már többnyire olyan tánctételek íródtak, amelyek önmagukért beszélő, szuverén zeneművek, és csupán hangvételben, karakterben utalnak egy-egy korabeli táncra. A koncert első részében ezekből hallunk gyönyörű válogatást.
Az est második felében fordul a kocka. Olyan zenék szólalnak meg, amelyeknek a születésében nem játszott szerepet a tánc, viszont - íme, az ősi kapcsolat bizonyítéka - magukban hordozzák a tánc lehetőségét. Ezek a művek a nemzetközi hírű, Magyarországon és Svájcban egyaránt nagy sikerű produkciókat létrehozott Kun Attila koreográfiáiban kelnek életre.
Műsor: J. S. Bach, Ligeti, Alain művei