Program


Current events



Felnőtt alkotóműhelyünk következő alkalmán lakásunk dekorálását folytathatjuk, és megkezdjük az
ünnepi készülődést is, amelyhez az ihletet a szecessziós művész, Róth Miksa alkotásai szolgáltatják
majd. Közkívánatra ismét az üvegfestés kerül terítékre: az adventi időszakhoz kapcsolódóan pompás
színekkel díszítjük fel magas, karcsú üvegeinket. 
Az alkotáshoz minden hozzávalót biztosítunk, mi több, a program előtt lehetőségetek lesz részt venni
egy fél órás tárlatvezetésen is, ahol megismerkedhettek kiállításainkkal, és ihletet meríthettek a
kreatív munkához. A tárlatvezetésen való részvétel fakultatív, a jegyet váltókkal e-mailben vesszük fel
a kapcsolatot, ahol mindenkinek lehetősége lesz jelezni, szeretne-e csatlakozni a 17:30-kor kezdődő
sétához.
Az év utolsó hónapjában közkedvelt sorozatunk két alkalommal is jelentkezik, mi több, két olyan
közkedvelt technikával is várunk benneteket, amely 2025-ben egyértelműen látogatónk kedvence
volt. December 3-án üvegfestéssel, 13-án pedig linónyomdával jön az Élményműhely ráadás
programja!

Élményműhely programsorozatunkról:
A múzeum munkatársai által tartott foglalkozások alkalmain nem egy-egy technika magas szintű
elsajátítása a cél, hanem a közös alkotás örömének megélése, a hétköznapokból való kiszakadás
elősegítése, a múzeum alkotóterében való elmélyülés lehetővé tétele.
A programot vezeti: Pintér Zita közművelődési szakember

Csoportlétszám: 8 fő
A képen szereplő fényfűzér nem része az általunk biztosított anyagoknak!
Kapcsolat és további információ: rothmuzeum@kult7.hu

Suggestions


Tanulj meg többféle macaron receptet és minden apró trükköt egy pohár pezsgő mellett!

A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja. Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók…

Egy nagy beszélgetéssel, interaktív előadással indulunk, amelyben szabadon tudtok kérdezni a meditációról, én pedig - Mester Tamás - a legjobb…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.