Program


Aktuális előadások



A Camerata Pelsonore, korábbi nevén Balaton Kamarazenekar 2013 nyarán jött létre Hegymagason, a Szent György-hegy lábánál. A vonószenekar repertoárja egészen szerteágazó: a barokk zenétől a 20. századi művekig mindent meg lehet találni a műsoraikon. Ezen az estén Johann Sebastian Bach három hegedűversenyével és Antonín Dvořák Vonósszerenádjával különleges ívet rajzolnak: a barokk formai tökéletességétől a romantika szenvedélyes, gazdag hangzásvilágáig vezet az út.

A műsor első felében a zeneirodalom egyik legnagyobb mesterétől csendül fel három, eltérő karakterű mű. A sort Bach ikonikus d-moll kettősversenye nyitja, amely a két szólista lenyűgöző zenei párbeszédével a hegedűirodalom egyik legismertebb és legkedveltebb alkotása. A szólisták összhangja pedig garantált, hiszen Baráti Kristóf és Kondorosi Karolina házastársak, és rendszeresen lépnek fel együtt, sőt, Bartók 44 hegedű duóját lemezre is vették. Ezt követően az a-moll hegedűverseny energikus ritmikája, játékossága és tiszta dallamvezetése után az E-dúr versenymű bensőséges, szinte lebegő lassú tétele kínál meditatív pillanatokat.

A koncert második felében Dvořák Vonósszerenádja csendül fel: a romantikus vonóshangzás egyik legszebb példája, amely egyszerre elegáns és szenvedélyes. Ez a mű 1875 tavaszán mindössze két hét alatt készült el. Hangulata a zeneszerző életének kedvező időszakát tükrözi: Dvořák ekkor élte első koncertsikereit, és először sikerült állami ösztöndíjat is elnyernie. A szerenád zenéje örömtelien könnyed természetességgel és közvetlenséggel árad, karaktere idilli és békés – áthatja az a mély boldogság és optimizmus, amely ekkoriban a zeneszerző életét is jellemezte. A tételek mindegyike sajátos karakterrel bír: hallhatunk benne ringatózó keringőt, játékos scherzót, szenvedélyes és lírai larghettót, végül pedig valami egészen váratlant a korábban megismert udvari elegancia után – egy élénk népi táncot a Dvořák szülőföldjén, Csehország falvaiban hallható zenék stílusában.

Ez a koncert egyszerre kínál virtuozitást, kamarazenei érzékenységet és nagyívű, érzelmes zenekari hangzást – igazi ünnep a vonószene kedvelőinek.

Merüljön el ön is Bach-műveinek áttetsző eleganciájában, majd oldódjon fel a Dvořák mű romantikus áradásában!

ELŐADÓK:
Camerata Pelsonore
Baráti Kristóf - koncertmester, hegedű
Kondorosi Karolina - hegedű

MŰSOR:
Johann Sebastian Bach: d-moll hegedű kettősverseny, BWV 1043
Johann Sebastian Bach: a-moll hegedűverseny, BWV 1041
Johann Sebastian Bach: E-dúr hegedűverseny, BWV 1042
Antonín Dvořák: Vonósszerenád, op. 23

Ajánló


A sok éves hagyomány folytatásaként idén is felejthetetlennek ígérkező estére invitálja Zorán a közönségét Balatonfüredre, Kongresszusi Központba.

Idén ünnepli 40. évfordulóját a magyar animáció egyik legfényesebb ékköve, a Macskafogó. Ternovszky Béla és Nepp József zseniális alkotása az…

Szikora Róbert és az R-GO fergeteges koncertet ad 2026. augusztus utolsó szombatján a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az 1983-ban alakult pop…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!