Program


Adventi hangverseny – Új Liszt Ferenc Kamarakórus

Adventi hangverseny – Új Liszt Ferenc Kamarakórus

Erdei Péter karnagy neve fogalom a zenei életben. Évekig vezette a Magyar Rádió Énekkarát, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, érdemes művész. Töretlen elhivatottságát jelzi, hogy 2010-ben frissdiplomásokból és végzősökből énekkart verbuvált és – egy három évtized után megszakadt hagyományt fölélesztve – megalapította az Új Liszt Ferenc Kamarakórust.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2013. december 10. kedd, 19:00

A kivételes adottságú tagokból álló együttes nemhogy kerülné, de egyenesen keresi az embert próbáló kihívásokat; hiszen elsősorban komoly énektechnikai felkészültséget igénylő és a nagyközönség számára kevésbé ismert kortárs darabok előadására specializálódott. (Mindeközben természetesen a jól ismert klasszikus műveket sem mellőzik teljesen.) Kitűnő példája az elmondottaknak a kamarakórus adventi hangversenye, melyen a késő reneszánsz-korai barokk szerző, Giovanni Gabrieli két tétele mellett (Jubilate Deo, O Jesu, mi dulcissime) felcsendül Benjamin Britten egyik legkorábbi műve, a Himnusz Szűz Máriához, valamint az egyik legizgalmasabb kortárs zeneszerző, a finn Einojuhani Rautavaara Magnificat című misztikus szerzeménye is. Két magyarországi bemutató teszi a koncertet valóságos eseménnyé: az egyéni hangú észt komponista, Arvo Pärt A szarvas siralma fantázianevű tétele, valamint a szintén kortárs, autodidakta spanyol zeneszerző és kórusvezető, Javier Busto sorozata, mely a Négy motetta karácsony idejére címet viseli.

Műsor:

Arvo Pärt: A szarvas siralma (magyarországi bemutató)

G. Gabrieli: Jubilate Deo

Britten: Himnusz Szűz Máriához

Einojuhani Rautavaara: Magnificat

G. Gabrieli: O Jesu, mi dulcissime

Javier Busto: Négy motetta karácsony idejére (magyarországi bemutató)

Ajánlatunk


Egy mindenre elszánt orvos meghódítja a színpadot! A misztikus thriller világsikerű Broadway-musical változata

A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical. A történet ismert: nyüzsgő kikötő, a tenger hullámzása, régi-új szerelmek, esély egy új életre, őrült karneváli forgatag, intrika, bosszúvágy, elégtétel és Párizs, hol jobb és könnyebb az élet... mind-mind megelevenedik Alexandre Dumas világhírű regényének zenés színházi adaptációjában.

Ajánló


Komédia a köbön! Egy falrengető vígjáték, amely színpadon és filmen egyaránt nagy sikereket aratott!

2026. július 31. péntek 20:00 (esőnap: augusztus 2.) 2026. augusztus 1., szombat 20:00 (esőnap: augusztus 3.)

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!