Programm


Aktuelle Veranstaltungen



MEGHATÓ. KARÁCSONYI. GYERMEKÉNEK.

Már hagyomány a Magyar Rádió Gyermekkórusánál, hogy adventkor szinte minden formációban fellépnek a gyerekek. Az adventi koncert apropóján igazán színes képet adnak a hallgatóságnak arról a sokrétű tevékenységről, melyet az iskolai mindennapokban folytatnak. Az adventi várakozás időszaka és maga a Karácsony kiemelkedően fontos szerepet játszott a kereszténység zenéjében. Az évszázadok során a megváltó születése a különböző keresztény egyházak hagyományában, a népszokásokban és a művészetekben a legszínesebben ünnepelt szent eseménnyé vált. Különösen izgalmassá teszi ezen ünnepkör zenei repertoárját, hogy benne a vallási, a naiv népi és a magas művészeti kifejezési formák mindig is harmonikusan egészítették ki egymást.

Az advent hangulatát idéző koncerten nemcsak a Palánták szívderítő népi betlehemesén gyönyörködhetnek, hanem bepillantást adunk a gyermekkórus aktív zenei életébe is. Megmutatjuk, milyen öröm kamaracsoportokkal hangulatos karácsonyi motettákat énekelni, milyen felemelő érzés hallani a lelkes lányok és a mutáláson éppen átesett fiúk bársonyos hangját az ifjúsági vegyeskari produkciókban. Nem utolsó sorban tehetséges hangszeres szólistáink is megcsillantják tudásukat.

Vezényel: Dinyés Soma, Szűcs Magdaléna, Vargáné Körber Katalin
Közreműködik: Magyar Rádió Gyermekkórusa



A koncert támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.

Angebote


A Szent István Bazilika egyike Budapest legszebb neoklasszikus épületeinek, Magyarország legfontosabb épülete, a harmadik legmagasabb épület az országban és egyben…

A Kaláka együttes karácsonyi koncertje 09:30 és 12:00 órakor. Belépés egy éves kor alatt ingyenes.

RING A SWING – Fenyő Ünnep „Special”… ahogyan még sohasem hallottad!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!