Program


A költő Bereményi - 	Bereményi Géza és Víg Mihály Cseh Tamás-estje / LITERÁRIUM EXTRA

A költő Bereményi - Bereményi Géza és Víg Mihály Cseh Tamás-estje / LITERÁRIUM EXTRA

Cseh Tamás kultusza az utóbbi években kissé háttérbe szorította alkotótársa, Bereményi Géza szerepét. Páratlan élményt ígérő, rendhagyó estünk azt kívánja bebizonyítani az elsőrangú író előadásában, hogy a zseniális dalszövegek költészetként, önálló szépirodalmi művekként is megállják a helyüket.  több

Aktuális előadások



A költő Bereményi szereplése Víg Mihály teljesen eredeti, az eddigi interpretációktól merőben eltérő Cseh Tamás-feldolgozásainak kontextusában, a legendás Balaton zenekar közreműködésével fogja meghökkenteni és maradandó élményben részesíteni az egyszerre irodalmi és zenei est hallgatóságát.

Balaton zenekar:
gitár Bujdosó János
basszusgitár Horváth Gábor
ütőhangszerek Dudás Zsombor
hegedű György Andrea

Rendező: Müpa

Ajánló


A meséket Kárász Eszter válogatta és állította össze, amelyeknek szereplői dalok, próza és hangszerek – no meg a gyerekek segítségével…

Az előadás után a hangszereket ki lehet próbálni. Ajánlott életkor: 3-10 évesek

A Hagyományok Háza állandó táncháza, melyet 19-21 óráig tánctanítás előz meg. A tánctanításnak és a táncháznak a Hagyományok Háza Átriuma…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!