Program


Aktuális előadások







A további időpontok megtekintéséhez kattintson ide! (38)
Csajkovszkij Diótörője évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része szerte a világban és a budapesti Operaházban is. A korábbi, hosszú éveken át repertoáron levő, mára szinte muzeális változat emlékének adózva, 2015 karácsonyára egy újragondolt, a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti és látványvilágbeli elvárásainak megfelelő, új kiállítású darab született. A klasszikus zenei anyagra egy igazi Diótörő-specialista, a nemzetközi hírnévnek örvendő Wayne Eagling és a társulatot igazgató Solymosi Tamás koreografált új mesebalettet. A Magyar Nemzeti Balett életében először készített ilyen világszerte elismert művész a társulat tagjaira szabott, a helyi jellegzetességeket is figyelembe vevő koreográfiát, amellyel a karácsonyi varázslat még látványosabb, még táncosabb változatban kerül a közönség elé.
 
„Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiája új, korszerű és kellően fényes, ugyanakkor egyfajta főhajtás a legendásnak is mondható Vaszilij Vajnonen- és Oláh Gusztáv-féle alkotás előtt. Rományi Nóra jelmezei klasszikusak, szépek, időtállóak.” (Kiss Eszter Veronika, Mno.hu)
 
Karmester. Dénes-Worowski Marcell, Dobszay Péter, Thomas Herzog, Hontvári Gábor, Teremi Dárius
Karmester: Tóth Sámuel Csaba

Közreműködik a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Gyermekkara, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei.

Oláh Gusztáv nyomán a díszlettervező: Vavrinecz Beáta
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Betanító balettmester: Wayne Eagling
A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
Próbavezető balettmester
Aradi Mária, Balaban Cristina, Beliaevskii Stanislav, Dunets Anastasia, Forbat James, Kohári István, Leblanc Gergely, Pongor Ildikó, Solymosi Tamás, Szirb Győrgy
A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeit betanította
Chernakova Olga, Kirejko Dmitrij Taraszovics, Kovács Dénes, Radina Dace, Yakushkina Nataliia
 
 

Ajánló


Agatha Christie & Gerald Verner ÉJFÉLTÁJT KRIMI fordította: Zöldi Gergely

A történet szerint egy kisfiú, Maugli, Sir Kán, a tigris támadása következtében elszakad a családjától és egy farkasfalka neveli fel.…

Sahriár király szíve kővé dermedt – árulás és fájdalom zárta börtönbe a lelkét. Amikor elé vezetik Seherezádét, a rabnőt, minden…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!