Artyści


Anikó Für
2

Anikó Für

Ur.: 1964. február 27. (Budapest)

Színművésznő.

Nyolc éves korától 10 éven át Szombathelyen élt, és itt végezte el középiskolai tanulmányait, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. Húszéves korában vette fel anyja vezetéknevét. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1989–2004 között a Madách Színház színésze. 2004 óta az Örkény Színház tagja.
Klasszikus és…

 Więcej

Aktualne tytuły


Dés László: Mi vagyunk a grund!

Tokaj Fesztiválkatlan

Az elmúlt években Dés László új fejezetet nyitott pályáján. Kilépett a nyilvánosság elé saját magának írt dalaival, leült a…

Színművésznő.

Nyolc éves korától 10 éven át Szombathelyen élt, és itt végezte el középiskolai tanulmányait, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. Húszéves korában vette fel anyja vezetéknevét. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1989–2004 között a Madách Színház színésze. 2004 óta az Örkény Színház tagja.
Klasszikus és modern darabokban játszik fő- és mellékszerepeket. Olyan alakítások fűződnek nevéhez, mint Adél megformálása Molnár Ferenc: Üvegcipő című darabjában, vagy Rosalinda szerepe Shakespeare: Ahogy tetszik című drámájában. 1988 óta játszik játékfilmekben és tévéfilmekben, szinkronizál. 2001 óta műsorvezetője volt a Duna Televízió azóta megszűnt, Talpalatnyi zöld című környezetvédelmi magazinjának.

Díjak, elismerések:
Filmkritikusok díja – Xantus János Szoba kiáltással című filmjében nyújtott játékáért – (1991)
Jászai Mari-díj (1996)
Mensáros László-díj (2002)
Puszedli-díj (2002)
Pécsi Országos Színházi Találkozó (2006) – a Nő a múltból című darabban a legjobb női epizódszereplő (szakmai zsűri díj)
Smeraldina-díj (Vidor Fesztivál) (2006)
Pécsi Országos Színházi Találkozó (2007) – a legjobb női főszereplő Tasnádi István: Finito című darabjában
Érdemes művész (2014)
Psota Irén-díj (2019)
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2024)

Színpadi szerepei:
 Tasnádi István: Finito (Magyar zombi)....Blondinné
 Shakespeare: Lear király....Cordelia
 Shakespeare: Téli rege....Hermione, Perdita
 Shakespeare: Ahogy tetszik....Rosalinda
 Edward Bond: Lear....Fontanelle
 Goldoni: Két úr szolgája....Beatrice
 Kander - Ebb - Masteroff: Kabaré....Sally Bowles
 Lengyel Menyhért: Taifun....Kerner Ilona
 Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája....Siri von Essen
 Csehov: Apátlanul (Platonov)....Szofja Jegorovna
 Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka....Franziska Dehke
 Harold Pinter: Árulás....Emma
 Noel Coward: Forgószínpad....Miss Archibald
 Luigi Pirandello: IV. Henrik....Matilde Spina
 Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Adél
 Neil Simon: Pletyka....Claire Ganz
 Moliére: A mizantróp....Márki
 Herczeg Ferenc: Kék róka....Cecile
 Shakespeare: Tévedések vígjátéka....Luciana
 Elice - Rees: Kettős játszma....Philippa James
 Várkonyi - Bródy: Will Shakespeare....Darklin
 Sorkin: Becsületbeli ügy....Joanne Galloway
 Slade: A férfi, akit szeretek....Tracy Wheaton
 Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza....Amélia
 Eliot-Webber: Macskák....Bombalurina
 Jógyerekek képeskönyve....Jannika
 A hárpia megzabolázása, avagy A makrancos hölgy....Kata, kocsmárosné

Játékfilmek:
 Az új földesúr (1988)
 A legényanya (1989)
 Szoba kiáltással (1990)
 Halálutak és angyalok (1991)
 A csalás gyönyöre (1992)
 Könyörtelen idők (1992)
 A bűvész (1996)
 Jött egy busz (2003)
 Magyar vándor (2004)
 Para (2008)

Tévéfilmek:
 Peer Gynt (1988)
 Eszmélet (1989)
 Moravagine (1989)
 Szemben a Lánchíd oroszlánja (1995)
 A becsületes megtaláló (1996)
 Aranyoskáim (1996)
 Körúti esték (1997)
 Szabadság tér 56 (1997)
 Örkény lexikon (2006)
 Valahol Európa
 A pesti légionárius

"Blogvadász"

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

"Kitalált világ" - Für Anikó személyes hangvételű estje

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Ének

"Ötórai" bérlet/3

Nemzeti Filharmonikusok
  • színművész

"Virrasztó éji felleg"

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

„Életem versei” - VersEst

Hankó István Művészeti Központ
  • Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes Művész, az Örkény Színház tagja

A Bernhardi-ügy

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. EBENWALD, a sebészet professzora, igazgatóhelyettes

A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. EBENWALD, a sebészet professzora, igazgatóhelyettes

A hattyú

Móricz Zsigmond Színház
  • MÁRIA DOMINIKA HERCEGNÕ, Albert anyja, a férje meghalt

A hattyú

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • MÁRIA DOMINIKA HERCEGNŐ, Albert anyja, a férje meghalt

A képzelt beteg

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Béline, Argan második felesége

A képzelt beteg

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Béline, Argan második felesége

A legyek

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • KLÜTAIMNESZTRA

A mizantróp

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Márki

A nemzet özvegye

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

A várományos

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

A várományos

Móricz Zsigmond Színház
  • Héléne, a felesége

Anyám tyúkja

Pécsi Nemzeti Színház
  • Aktor

Anyám tyúkja (1.)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

ANYÁM TYÚKJA (2.)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Inne

Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Anyegin

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Apátlanul

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Szofja Jegorovna, a felesége

Aranyozás-költők Arany Jánosról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Flake, karfioltrösztös, Bíró

Arturo Ui...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Flake, karfioltrösztös, Bíró

Az üvegcipő

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Adél

Az üvegcipő

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Adél

Bencs estek - Für Anikó verses estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Aktor

CSEH TAMÁS EMLÉKEST

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor

Cseh Tamás emlékest (koncert)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Csoda, hogy élünk

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • ADÉL – András felesége, üzletasszony

Defiant Requiem

Magyar Állami Operaház
  • Közreműködik

Dés László - Így Öten!

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Vendégművésznő

DÉS LÁSZLÓ KONCERT Így öten!

Margitszigeti Színház
  • Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég

DÉS LÁSZLÓ: ÍGY ÖTEN! KONCERT

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.

Dollár Papa Gyermekei: Csehov

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Aktor

ÉDES ANNA

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • VIZY ANGÉLA / ETEL

Finito

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Blondinné

Fotelkoncertek

MOMkult
  • Színművész

Für Anikó - Nőstényálom - unplugged koncert

Budaörsi Latinovits Színház
  • Előadja

Für Anikó és Hrutka Róbert: Minden titok

Győri Művészeti és Fesztiválközpont
  • ének, vers, próza

Für Anikó estje

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • ének

Für Anikó: Magyar hangja vagyok – Nőnapi koncert

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, énekesnő, Érdemes művész.

Für For Ten - Für Anikó lemezbemutató koncertje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Inne

Galilei élete

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • A bíboros inkvizítor, házitanító

GITÁR ÉS TOLL: ÁBRÁNDON TÚL- FÜR ANIKÓ ÉS KARÁCSONY JÁNOS ELŐADÓESTJE

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész

Hamlet

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Gertrud királyné

Hamlet

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Gertrud királyné

Harold Pinter: Árulás

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Emma

Hrutka Róbert: Láthatatlan szépség - Vendég: Udvaros Dorottya és Für Anikó

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Aktor

Hulló levelek áriája

Budapesti Filharmóniai Társaság
  • Aktor

JÁNOS KIRÁLY

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Lord Salisbury

János király

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • LORD SALISBURY

János király

Gyulai Várszínház
  • KONSTANCIA, a sógornője, LORD SALISBURY

Játszó-társak / Mácsai Pál - Für Anikó

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Vendég

Jelenetek a bábuk életéből

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • CORDELIA EGERMANN, AZ ANYJA

JELENETEK A BÁBUK ÉLETÉBŐL

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Cordelia Egermann, az anyja

Jógyerekek képeskönyve

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Janika

Jógyerekek képeskönyve.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Jannika

Kacag a föld

Budapesti Filharmóniai Társaság
  • Inne

Kihagyhatatlan

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Kitalált világ

Weöres Sándor Színház
  • Aktor

KITALÁLT VILÁG - FÜR ANIKÓ

Békéscsabai Jókai Színház
  • Előadja

KITALÁLT VILÁG - FÜR ANIKÓ ESTJE

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Aktor

KultKlub - vendég:Für Anikó; Házigazda: Kovács-Cohner Róbert

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.

Kupidó

Jászai Mari Színház, Népház
  • Cate

Lassan

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Játssza

Lev&Te - Für Anikó

Momentán Társulat
  • Aktor

Liliomfi

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kamilla kisasszony

Liliomfi - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kamilla kisasszony

Magyar hangja vagyok Für Anikó lemezbemutató koncertje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Énekes

Márfi Márk - Lassan

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Játssza

Márfi Márk: Lassan - támogatói jegy

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
  • Játssza

Márfi Márk: Lassan - támogatói jegy

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
  • Aktor

Mesél a bécsi erdő

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • VALÉRIA

Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • VALÉRIA

Minden titok

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Aktor

MINDEN TITOK

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Jászai Mari-díjas színművésznő, Érdemes művész.

Minden titok - Für Anikó és Hrutka Róbert estje

Hírös Agóra
  • Jászai Mari- és Mensáros László-díjas, Smeraldina- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.

Minden titok – Für Anikó és Hrutka Róbert

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes Művész, az Örkény Színház tagja

Minden titok – Für Anikó és Hrutka Róbert estje

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • ének, vers, próza

nőNYUGAT

Thália Színház
  • Aktor

Nőnyugat

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Aktor

nőNYUGAT - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Aktor

Nyílt próba - A nemzet özvegye

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Nyílt próba - Jelenetek a bábuk életéből

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • CORDELIA EGERMANN, AZ ANYJA

Nyugat 2008-1908

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Olvasópróba-demó: A nemzet özvegye

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Olvasópróba-demó: The Black Rider

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Anne, a felesége

Örkény (egypercesek) kalapban

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Aktor

Örkény 20 - Aréna

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Örkény egypercesek kalapban

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Aktor

Peer Gynt

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Aktor

Peer Gynt

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

PénteK13 – Für Anikó: BEST OF koncert

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Jászai Mari díjas színésznő és Érdemes művész

Pillantás a hídról

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Beatrice

Shakespeare: Hamlet BTF

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Aktor

SZENT SEBESTYÉN VÉRTANÚSÁGA Pászti/3

Nemzeti Filharmonikusok
  • narrátor / narrator

SZERETÜNK, KÁTYA JÓTÉKONYSÁGI GÁLA

Szegedi Nemzeti Színház
  • Fellépő művésznő

Szigligeti Kanapé talk&show: Üveggolyó - Für Anikó önálló estje

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.

Tangó

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • ELEONÓRA, az anya

Tasnádi István: KUPIDÓ

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • CATE

Tompos Kátya Emlékest

Müpa
  • Közreműködik

Vackor

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Inne

Válótársak

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Amy

Válótársak

Móricz Zsigmond Színház
  • Amy

Vízkereszt...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • OLIVIA, grófnő

Zene az kell - Hrutka Róbert - Für Anikó koncert

Csili Művelődési Központ
  • Jászai Mari-díjas, Psota Irén-díjas színésznő, Érdemes művész.

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.