Színház, Kortárs dráma

21 program


Egy amerikai kisvárosban élő egyetemista társaság minden hétvégén vacsorát ad, ahol egy-egy meghívott vendéggel vitaestet tartanak a világ megjavításának lehetőségeiről. Egy alkalommal az aktuálisan kiszemelt vendég helyett váratlanul más érkezik a házhoz, de ők gyanútlanul beengedik az idegent. A békés, világjobbító szándékkal rendezett vacsora hamarosan gyilkos fordulatot vesz, az események láncolata pedig olyan lavinát indít útjára, ami elképesztő méreteket ölt…

Szabó Borbála legújabb drámája érzékenyen és játékosan vezet végig bennünket egy évszázadon, miközben a háttérben a 20. századi magyar történelem eseményei zúgnak, suttognak, néha pedig üvöltenek.

Generációs kíntorna két szerzőre és három színészre

Az előadás korhatára: 18+

Gyere el! Nem fogsz megváltozni, de lesz a darabban egy-két hozzád hasonló figura. Talán még azt is megtudod, hogy miért ANYÁM ORRA a címe!

Dragomán György Máglya című regénye alapján.

Megrendítő, gyönyörű monológ Molnár Piroska utolérhetetlen előadásában.

A Weöres Sándor Színház újra Pintér darabot mutat be a nagy sikerű Gyévuska alkotógárdájával.

Írta: Pintér Béla

Csányi Miklós kulturális menedzser új tájházat nyit meg Szabadszálláson, mely alkalomból sorsdöntő kérdésre kell választ adnia. Döntésének következtében kalandos utazásra indul lelkiismeretének útvesztőjében. Az útvesztő végén újabb választás elé kényszerül – hogy jól választ-e, avagy sem, döntsék el Önök!

tragikomédia

Bemutató: 2026.04.24.

Márfi Márk második drámája Tóth Ildikó főszereplésével

Oberon Társulat: Rómeó és Júlia sajnos elfogyott
13 Esemény

BEMUTATÓ
stúdió-Káva terem
kortárs-klasszikus színmű
időtartam: 70 perc
ajánlott korosztály: 12+

Van ez a srác, aki nem a Dózsa György unokája, de azért lehet belőle valaki. Jár is hát rendületlenül gitárórákra. Persze a leckékből a legmerészebb fantáziával sem lesz nagyszóló meg Dzsimi Hendriksz.
Majd jövőre, ha leteszi a vizsgát.

rituális lélekfürdő

Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című drámájának Trencsényi-Waldapfel Imre féle fordítása nyomán

ősbemutató

avagy Az életben mindig szükség van hőstettekre (SzFE)

Monodráma két hangra
Viktor Pelevin Omon Ré című regénye alapján

16 éves kortól ajánlott.
A nagy füzet a háborúról szól, vagyis inkább éppen ellene. Nagyhatású történetében két gyermeki psziché nem megroppan, hanem tanul és tanulmányoz, ingereket, adatokat, részleteket gyűjt az őket körülvevő pusztító gonoszságról. Mindezt a túlélési törekvést testesíti meg A nagy füzet, melyet az anyjuk által vidékre menekített ikerpár tölt meg iszonyatos lélekkel. Életben maradnak és túlélnek ebben a nyers környezetben, melyet az őket befogadó nagyanyjuk személye tesz még elviselhetetlenebbé, ám számukra még tanulságosabbá.
Agota Kristof Magyarországon született, Svájcban élt, franciául írt. Tizenöt nyelvre lefordított regénye fekete humorral átszőtt mese, két fiatal emberi lény fejlődéstörténete. A regényből készült, azonos című film, melyet Szász János rendezett, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját nyerte el.

Egy temetés. Egy halotti tor. Három nő – és egyetlen férfi emléke, ami összeköti őket. Három különböző élet, három különböző kapcsolat, három, elsőre kibékíthetetlen sors. És egy szoba, ahol a múlt nem hagyja nyugodni a jelent.

FLORIAN ZELLER

kortárs családi dráma

… és a kisember megérkezik a rideg világba és magára marad, leszakad Martáról, leszakad mindenkiről, magára marad, és ha elérkezik az ő ideje, elporlik és visszatér oda, ahonnan jött, semmiből lett és semmivé lesz, ez az élet rendje, embernek, állatnak, madárnak, halnak, háznak, szerszámnak, minden létező lénynek és tárgynak ez a sorsa. (Jon Fosse: Reggel és este)

Babarczy Eszter azonos című regénye alapján a színpadi változatot Keszthelyi Kinga és Widder Kristóf készítette.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!