Divadlo

2084 Program


A „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését.

2025. július 1. és 2026. június 30. között Magyarország tölti be a Visegrádi Csoport (V4) elnökségét. A magyar elnökség célkitűzései között kiemelt helyen szerepel a régió versenyképességének erősítése és a Szlovákiával, Csehországgal, valamint Lengyelországgal való szakpolitikai együttműködés elmélyítése. Magyarország elkötelezett amellett, hogy a V4 partnersége továbbra is stabil, dinamikus és gyümölcsöző maradjon, különösen a kulturális kapcsolatok fejlesztésében.

Részvételi lehetőség a bemutató utáni előadáson. (A színészek nem lesznek másnaposak!)
Az előadás után kötetlen közönségtalálkozó és koccintás az alkotókkal. Ez a te támogatói jegyed, ha szívesen részt vennél az előadás után egy kötetlen közönségtalálkozón. Beszélgetünk. Elmeséljük, hogy hogyan jutottunk el idáig. Ha eljutunk persze! Ehhez viszont rád is szükségünk van! Köszi, ha a részese vagy!

Első színházi élmény 1-4 éves korig az Illaberek Bábszínház előadásában

Tamási Áron színművében a székely magyarság őseredeti látásmódja, erkölcsisége révén a Keresztes Attila által rendezett előadás is válaszokat keres: Vajon létezik a boldogság boldogtalanság nélkül? Hogyan küzdhetünk meg határtalan vágyainkkal anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat?

Játék a kastélyban Vypredané
13 Podujatie

Molnár Ferenc briliáns logikával szőtt és csalhatatlan színpadi érzékkel bonyolított darabjában egy szobát összekötő ajtó játssza a "főszerepet". Hogy mire szolgál? Természetesen arra, hogy bonyodalmat okozzon.

A Nézőművészeti Kft. legújabb ifjúsági előadása. A darab az evés- és testképzavar problémáját járja körbe, azonban a története nem „csak és kizárólag” erről szól...

A Rózsavölgyi Szalon előadása

Az előadást 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
Az előadás hossza: 95 perc szünet nélkül

A két szereplő kapcsolódni vágyik. Az alapvetően túlélési ösztönből fakadó, pszichológiai és emocionális jólét iránti vágy diktálta elementáris erő nem több ennél: ösztön, ami azonban alakítja emberi kultúránkat, normáinkat, értékeinket, és ami nélkül elképzelhetetlen nyelvi és kognitív fejlődésünk.

LEP - A koppányi aga testamentuma Vypredané
13 Podujatie

zenés játék két részben

KÁIN ÉS ÁBEL RINGBE SZÁLL Vypredané
13 Podujatie

Ez a különleges előadás a bibliai Káin és Ábel, vagyis az emberiség első testvérpárjának ősi meséjén alapul, Madák Zsuzsanna rendezésében kifejezetten a 10-14 éves korosztálynak szól.

Primadonnák Vypredané
13 Podujatie

Ken Ludwig: Primadonnák

Bohózat 2 részben

Az előadás hossza szünettel: 175 perc

Püspökladány, ezúttal hozzátok érkezünk!

Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Egy pörgős, 80 perces show, ahol a nevetés garantált, a fordulatok pedig teljesen kiszámíthatatlanok.

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ előadása, kivételesen felnőtteknek – a társadalmi igazságosság világnapjának alkalmából

BEMUTATÓ
színházterem
időtartam: 70 perc
ajánlott korosztály: 16+

A józan paraszti ész estje - Vályi Istvánnal és Janklovics Péterrel / Hoppá! Show Vypredané
13 Podujatie

Hogyan lehetünk ma jól egy olyan világban, ahol mindenki tanácsot ad, de senki nem biztos benne, hogy működik-e?

Öreglányok - zenés komédia

Íme, négy nő. A mai hetvenesek.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.