Színház

2042 program


(Képek Petőfi Sándor életéből)

versszínházi előadás egy részben

Élettan egy felvonásban

Stúdióelőadás

Színház a színházban: a 75 perces komédia betekintés ad egy színházi próbafolyamat kulisszái mögé, mindezt két színésszel, tizennégy szerepben.

MITEM 2026 - LELKEM KUKORICÁJA (Csehov levelezése nyomán) - a Galiaskar Kamal Kazanyi Állami Tatár S sajnos elfogyott
13 Esemény

Az előadás Csehov és Lika leveleire épül. Az oldalakon kibontakozó levélbeli csatározásokat fiatal színészek alakítják át ironikus, ugyanakkor humoros történetté, amely az élet múlékonyságára és a boldogság tovatűnő természetére reflektál.

Tudok szeretni? Miért élek? Hogyan ne hazudjak? Van élet a halál után? Mitől félek? Miért félek mitől? – Ivan Viripajev darabjának szereplői a társadalom más-más rétegét képviselik, de közös bennük az első jelenettől az utolsóig nagyon részegek. Ebben a szélsőséges állapotban pedig szélsőséges helyzetekbe kerülnek. Megkérdőjeleződnek azok az alapértékek, amik szerint próbálnak élni a hétköznapokban, és olyan kérdésekre kell választ adniuk, amiket régen nem tettek fel maguknak.

Nem szeretve lenni, pokoli kín. Tekintete összeszűkül, fogát összeszorítja, keze ökölbe szorul. Ilyenkor a legveszélyesebb. Ő, akit kevésbé szeretnek.

ABIGÉL
Az Álomvándorok Társasága Színi Társulat musical előadása

Füst Milán Boldogtalanok című drámája és Darren Aronofsky Rekviem egy álomért című filmje alapján.

A darab középpontjában a világhírű pszichoanalitikus, Sigmund Freud áll. Londoni otthonába látogatóba érkezik egy kevésbé híres fiatal professzor, Clive Staples Lewis, aki korábbi könyvében nevetségessé tette az idős lélekbúvárt.

Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás érdekében!

A Víg Szalon a Vígszínház legújabb játszóhelye, egy meghitt, szalon hangulatú találkozási pont a színház művészei és közönsége számára, mely a Vígszínház kulturális témájú beszélgetéseinek is otthont ad.

Egressy Zoltán megrázó drámájának hiteles, érzékeny és szuggesztív tolmácsolásáért a MOST FESZT 2021 közönségzsűrijének díját kapta.

A történetben szereplő többi szimbolikus szereplővel együtt, Pinokkió mintha mindazokat az érthetetlen vagy félreértett vonásokat testesítené meg, amelyek a kamaszkor sajátjai. E korszak gyötrelmei annak a felnőtt társadalomnak a tükörképei, amely elvesztette önmaga hitelességét, és válságba került.

90' színház 16+

English friendly
Magyar nyelven, angol felirattal. Triggerek: füst, meztelenség.

Csukás István: A téli tücsök meséi (mesedarab) sajnos elfogyott
13 Esemény

A téli tücsök valamikor nyári tücsök volt. De most tél van, hull a hó és érzi jól, hogy a nyár messze van, de olyan messze, hogy már alig tud visszaemlékezni rá. Így kezdődik a meseregény, melyben a tücsök a szigeten töltött szép nyár emlékeit idézi fel.

Rényi Ádám: Kerülőút
Keserédes fuvar forgalmi dugóban , egy részben


„Döbbentem tapasztalom, hogy hiába vagyok a közepén az életemnek, hiába vagyok én a Mama, mégsem vagyok az a nagy és mindenható lény, akinek annak idején az éppen ennyi idős szüleimet láttam. Felnőtt vagyok, de nem vagyok eléggé erős.”

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!