Az ISON új programja, a SZTEREÓ vendégei zenészek, akik az est során zenéjükről és zenéjükhöz kapcsolódva az életükről fognak mesélni. A Sztereó egy laza, kötetlen dumálás olyan történetekkel, amiket eddig nem hallottál.
Meg tudsz nevezni húsz női művészt? Esetleg tízet? Na, jó, legyen öt. A négyalkalmas előadás-sorozatban női alkotókon keresztül nézzük végig a művészet történetét a középkori apácáktól a kortárs trendekig, hogy lássuk, milyen utat kellett bejárnia a nőknek, amíg passzív szemlélőből aktív alkotóvá váltak.
A császári fővárosban is a hagyományos akadémikus festészettel való szembefordulásnak következtében született meg az új művészeti mozgalom, amely a müncheni mintára szintén a szecesszió nevet használta megnevezésként.
A Népszerű Tudomány idei szezonjának utolsó előadója Szomoru Miklós kertészmérnök az Egy kertész kertje Pilisszentkereszten Facebook oldal tulajdonosa.
Egy 18 éves fiatalember a jobb élet reményében Budapesten 1956 novemberében felült egy teherautóra és meg sem állt Franciaországig.
Köztudott, hogy az óceánok a cápák birodalma, az azonban kevésbé ismert, hogy az egyik legjobb hely a velük való találkozásra Socorro.
Egy órás kikapcsolódás és relaxáció hangtálak, színek és illóolajok jótékony hatásának segítségével.
Foglalkozásvezetők: Farkas Viktória a Csili Lélekrágcsálók könyvtári klubjának vezetője és László András hangmasszőr
Milyen bűnöket tartottak számon a középkorban, és melyeket követték el ténylegesen? Mennyire ismerjük a bűnösök szempontjait? Ki üldözte és ítélte el őket? Mi lehet egy bűnös sorsa, és biztosan pokolra jut-e? Hogyan képzelték el a Pokol bugyrait?
Gimesy Péter rocktörténeti sorozata – 1. rész:
Belegondolt már abba, hogy Budapesten milyen izgalmas templomok, zsinagógák, kápolnák vagy épp szentélyek vannak?
DuplaPresszó Szemere Katával
Vendégek: Ónodi Eszter színész és Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, tanár
Másfél óra zene és beszélgetés a magyar könnyűzene nagyjaival. Nem csak beszélünk a dalszerzésről, de meg is mutatjuk! Vendégek: Jancsó Gábor és Szajkó András (Blahalouisiana)
Mácsai Pál, Polgár Csaba és Gáspár Máté beszélget az Örkény István Színház elmúlt két évtizedéről, a vezető- és korszakváltásról, valamint a jövőbeli tervekről. Az esemény házigazdája: Gulyás Márton (Partizán).
Nyáry Krisztián 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett.
Pál Ferenc katolikus papként is fontosnak tartja, hogy az előadásai mindenkinek szólhassanak: bárki bejöhet, nem kell semmi elvárásnak megfelelni, elég a hallgató nyitottsága.
Mit jelent együtt mozogni; közösen mozgásba hozni a múltat és a jelent, a testet és az elmét?
Nem tudhatjuk egész biztosan, hogy mikor járunk életünk közepe táján. Viszont 40 körül legtöbben elkezdjük valószínűsíteni, hogy lassan átkerülünk a lemez B oldalára.
A MŰVÉSZTÜKÖR sorozatban Mirtse Zsuzsa József Attila-díjas író, költő hívja barátait, művésztársait utazásra – a tükörfelszínen túl.
Nádas Györgyöt az ország közönsége 1982-ben a második Humorfesztiválon ismerhette meg. Az első körben Solaris együttessel zenei paródiát adott elő. De a következő fordulóra már Markos Györggyel átütő erejű párost hoztak létre. Óriási sikert arattak, az általuk képviselt szókimondó, időnként nyers, mégis finoman kidolgozott humorral megnyerték a humorfesztivált.
A Vuk című mesejáték Fekete István regényének feldolgozása. Vuk, a kis róka sok-sok kalandot él át, míg felnő és a rókák népének védelmezője lesz.
Icinke-Picinke – a frissen született tündérjelölt – mindenáron varázspálcát akar szerezni, mert varázslat nélkül nem tündér a tündér. Találkozik az erdő lakóival, akik mind-mind segítségre szorulnak, de a szeleburdi, oktondi kis tündér csak magára tud figyelni – varázspálcát mindenáron! –, s bizony hányattatott útja végén nagyon elcsodálkozik azon, hogy hol is lakik a hőn áhított varázslat… egy segítő kéz, egy megértő mosoly, a figyelem sokszor a legnagyobb csoda...
zenés bábjáték
A Várkert Műhelyben a Miniakadémia foglalkozásvezetőivel csupa olyan technikát próbálunk ki, amelyre iskolai vagy otthoni környezetben nincs lehetőség! Kreativitásfejlesztő alkotómunkával, a kis létszám miatt személyre szabott feladatokkal és felszerelt műhellyel várjuk kéthetente hétfőnként a 7-12 éves gyerekeket – akár egy alkalomra is, akár kétheti rendszerességgel.
Emlékszel-e még? Vetítéses operett délután
2025-ben folytatódnak operett délutánjaink, népszerű operettek zenés filmbejátszásokon, Zelinka Tamás zenetörténésszel.
VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT
Sándor László, zeneszerző, 2021-ben szerezte meg doktori fokozatát a Zeneakadémián. Kutatási területe a késő középkor zenéje, különösképpen Guillaume Du Fay életműve.
Egy előadás, interaktív beszélgetés Jocó bácsival az azonos című toplistás könyve alapján, mely 2024. november végén jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában és rögtön az eladási listák élére kúszott, okkal.
A Bakony-Balaton pásztorvilága és fás-erdős legeltetési rendszerekről szinte nincs oly gyermek vagy felnőtt, aki nem hallott volna közvetetten. A bakonyi betyárok, makkoltatás, bakonyi pásztorokról szóló énekek mind-mind átszövik életünk hétköznapjait és maga a táj, Balaton – felvidék lankái és Bakony hegyei mind meghatározzák a magyar, Pannon tájról alkotott elképzeléseket. Az elmúlt évszázadok során a legelők összeszűkülésével a pásztorok létszáma is megfogyatkozott és szinte el is tűntek a köztudatból, pedig jelenkorunkban is még vannak pásztoroló legeltetéssel foglalkozó gazdálkodók a térségben. Az előadásban azt járjuk körbe, hogy hogyan változtak a legelők és pásztorok világa a 19. századtól napjainkig a Bakony-Balaton térségében. Merre legeltettek és kik legeltettek hajdanán és kik őrzik még a legeltetést és pásztor hagyományok gyakorlatát. Megismertetve a legeltetés, a jószágok, az emberek és a természet szervesen összekapcsolódó, látható és sokszor láthatatlan, de egymást megtartó és megőrző kapcsolatának megvalósulását, eltűnését és újbóli megteremtésének útjait és lehetőségeit.
Az előadónak 2024-ben jelent meg A vadon legeltetése Fás legelők, erdei legeltetés és pásztorvilág a Bakony és a Balaton vidékén és azon is túl című könyve, melynek egyik társkiadója a Hagyományok Háza.
Steigervald Krisztián – Generációs élményestje – Bujtor Balázs közreműködésével
Gimesy Péter művészettörténész-filozófus 6 részes vetített képes művészettörténeti előadássorozata ezúttal magyar nagymesterek életműveit mutatja be 2024 őszétől 2025. tavaszáig.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!